TASZ: Jogsértő, hogy a kormány Tarlós mellé áll
A TASZ szerint a kormány jogsértő kampányt folytat Tarlós István főpolgármester mellett; a múlt heti kormányinfón elhangzottakra hivatkozva kifogást nyújtottak be.
A TASZ szerint a kormány jogsértő kampányt folytat Tarlós István főpolgármester mellett; a múlt heti kormányinfón elhangzottakra hivatkozva kifogást nyújtottak be.
A Reuters szerint az Európai Unió a jogállamiság fenntartásától kívánja függővé tenni az eddigi nagyvonalú támogatások további folyósítását Magyarországnak és Lengyelországnak; Frans Timmermans üzent a két ország kormányának, azt mondta, súlyos tévedés, hogy lezárulna a vita, amint átadja posztját; az EUObserver szerint az EU megosztott abban a kérdésben, miként kellene megvédeni a jogállamiságot. Szijjártó Péter utazási irodának nevezte a Frontexet. Kárpáti János lapszemléje.
A minimálbér után ne kelljen adózni, aztán pedig legyen több adókulcs. Erről beszélt a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az Esti gyorsban.
Hírek szerint amerikai szervereken tárolja a Fidesz az úgynevezett Kubatov-listáit. Ez lehet törvényes, de lehet jogellenes is.
"Nácisztikus" jelekre hívta fel a figyelmet Béndek Péter filozófus, aki szerint Orbán Viktor mindent csak eszköznek tekint annak érdekében, hogy megtartsa hatalmát.
A finnugor alkoholfogyasztók északi képviselőinek trükkjeiről adott rövid áttekintést Selmeci János jegyzetíró. Miért nem szárad ki Finnország?
Intellektuális, sajátos magyar modellt kínál a világnak a magyar miniszterelnök, akinek sajátos véleménye van a keresztény szabadságról is. A vallásfilozófus ezt eszmetörténeti zűrzavarnak tartja.
Megidézzük a nemrég elhunyt magyar írót, Konrád Györgyöt, aki többször is vendég volt a Klubrádió stúdiójában.
Hogyan lehetne megakadályozni, hogy az uniós támogatásokat, az "ingyenpénzt" ellopják a hatalmon lévők? Van egy egyszerű válasz: nem kell adni. Ám a helyzet ennél bonyolultabb.
A brit és az ausztrál sajtó egy része nem tér napirendre Tony Abbott volt ausztrál kormányfő budapesti látogatása felett, amikor a demagóg Orbán Viktort magasztalta.
Jason Stanley amerikai filozófus szerint az Orbán-kormányzás elemei külön-külön nem feltétlenül fasiszták, no de együttvéve….?!
Tanárhiány, alacsony fizetések és súlyos adminisztrációs terhek. A szaporodó problémák nem teszik a fiataloknak vonzóvá a pedagógus pályát, de a csütörtöki Y vendégei a gondok mellett a pozitívumokról is beszéltek.