Népszavazás jöhet Budapest bevételeiről?
Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármester szerint meg kell kérdezni a budapestieket arról, maradjon-e minden 10 adóforintból 1 a fővárosnál.
Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármester szerint meg kell kérdezni a budapestieket arról, maradjon-e minden 10 adóforintból 1 a fővárosnál.
A választópolgárok szemébe nézve kellene beszélnie Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármesternek a Lackner-féle videóról, nem zárt üléseken – mondja az LMP-s Ferenczi István.
Abban a rendszerben, amelyet az irodalom kinevezett ura kiépít, és amely még a gazda szisztematúráját is előzi, a felsőbb régiók kegyéről való lemondás a létező legnagyobb bűn, mert azt tételezi, hogy e kegy napsugarán túl is van fény az életben, sőt van élet egyáltalán, anélkül, hogy erre Demeter Szilárd engedélyt adott volna.
Szekeres Csaba dokumentumfilmes Anna és Antal történetét követte végig, amelyben az Alzheimer-kóros nőt utolsó hónapjaiban szerető férje ápolta odaadással. Ebből született a Hűség című film. A Dobszerda vendége a rendező.
Akinek a gyermeke betölti a hatot augusztus 31-ig, és szeretné, hogy még egy évig óvodában maradjon, az péntekig kérvényezheti. Nem tudni, miért volt erre szükség.
Történelmi mélységekben jár a magyar deviza, ami azt jelenti, egyre többe kerülnek a kintről hozott áruk. A magyar vásárlók ezt egyelőre kevéssé érzik, de nem sokáig maradhat így.
Magyarországon szinte lehetetlen menedékkérelmet beadni, mint ahogy az is, hogy a hatalom megeméssze az osztrák humort. Nemzetközi lapszemle.
Védje meg a budapestieket és az adófizetőket a piac mohóságától az új fővárosi vezetés ahelyett, hogy újabb forrásokat kér a kormánytól – mondta Fürjes Balázs államtitkár.
Alapbéremelés helyett egyszeri juttatást kapnak a rendvédelemben dolgozók, ha kapnak. A költségvetésben ugyanis nem látszik a fedezet.
Niedermüller Péter közölte, nem egy csoportot kritizált, hanem a kormány szerinte kirekesztő családpolitikáját, amely ellen a jövőben is felszólal.
Nem biztos benne, hogy a vidéki lakossági fórumokon az ellenzéki politikusok vállalják a konfliktust cigányozó közönségükkel. A Momentum szerinte kivétel.
Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki hivatal épületét, nem a mindenkori miniszterelnök székhelyének szánta, hanem saját magának. Örökre. Kárpáti Iván jegyzete.