Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Jobb híján Vance - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Viktor ma az amerikai alelnököt tárlatvezeti, ezzel értékes órákat veszít a kampányban. Eleve nem is őt akarták, hanem nyilván a főnökét, de ő most azzal van elfoglalva, hogy bedöntse a világgazdaságot, egy más által nehezen értelmezhető mesterterv alapján. Ezzel az eseménnyel a kemény magon kívül másnak már nem nagyon tud imponálni.
Az indokolatlan nyugalom indoklása
Gondolatok húsvét apropóján arról, hogyan nem tudunk együtt ünnepelni, és a bizakodásról, hogy hamarosan talán mégis együtt veszünk egy nagy, tiszta, közös levegőt. Józsa Márta jegyzete.
Mi folyik itt? – Hardy Mihály jegyzete
Miért kellene tudomásul vennünk, hogy a magyar külügyminiszter Moszkva ügynökeként vesz részt az Európai Unió külügyi tanácsülésein és erről megönthetetlen bizonyítékok kerültek napvilágra? Hogy Magyarország annak az Aliser Uszmanov üzbég milliárdosnak és rokonainak akar szívességet tenni, aki a fémgyártásban és az elektronikai iparban birtokolt beruházásain keresztül támogatja Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajna ellen? Mi folyik itt?
Csak hazugság és semmi más – Selmeci János jegyzete
Egy héttel a választás napja előtt már nincs igazságuk, nincs semmijük. Ezzel szemben ott van a valóság: pénztárcák, kórházak, aranyozott vécék és az állam állapotáról kitálaló, hús-vér századosok formájában.
Korotkoje piszmo (Rövid levél) - Rózsa Péter jegyzete
Rózsa Péter jegyzetében segít Szijjártó Péternek kéréssel fordulni orosz kollégája felé.
Gábor György: V, mint lópikula!
10/02/2023 21:05
| Szerző: Gábor György
Nézem a fotót: két férfiember mosolyog a kamerába. A magasabb barátságosan pihenteti a kisebbik vállán a kezét, óvó-féltő baráti gesztus, míg a kisebbik, nem érvén föl a magasabb vállát, ellenkező kezének mutató- és középső ujjával büszkén V betűt formáz: V, mint Viktória. A magasra nőtt, jelentős barát mellett bizonyára van mit ünnepelnie, ő tudja, hogy éppen mit.
A felmutatott ujjak jelentése a történeti beszámolók szerint nem volt egyértelmű. Egyesek a százéves háború egyik legfontosabb ütközetére, az 1415-ös azincourt-i csatára vezették vissza, ahol a kiválóan nyilazó angolokat foglyul ejtő franciák kegyetlen brutalitással levágták az ellenfél két ujját, hogy ne tudjon többé nyilazni. A harcképes angolok ettől kezdve büszkén mutatták fel ujjaikat a franciáknak, hogy rettegjenek, mert ők viszont még képesek nyilazni.
Más beszámolók szerint a két felmutatott ujj sértő gesztus is lehetett, a nemi aktusra való felszólítás trágár metakommunikációs jele. Máig vitatott, hogy amikor Churchill miniszterelnökként gyakorta mutatta fel az ujjait, vajon a győzelem jelét szándékozta-e megképezni, avagy a németeknek kívánt odaüzenni valami egyértelműt, ami – s akik közelről ismerték Churchillt, tudták róla – habitusától mindez cseppet sem állt oly távol.
A fotó most annak apropóján látott napvilágot, hogy Dézsi Csaba András, Győr polgármestere egyfelől boldogan konstatálta, hogy a polgármestereknek még nem kell lemondaniuk az alapítványi egyetemek kuratóriumaiban betöltött szerepükről, másfelől pedig búsongva jutott arra a következtetésre, hogy a képen látható, s kezét a polgármester vállán pihentető magas barátnak, Szijjártó Péternek, miniszter lévén, alighanem távoznia kell a kuratóriumból. Csakhogy a polgármesternek ez még nem volt elég: bizonyítani szeretné, hogy méltán képezte az ő válla a külügyér pihenni vágyó kezének aládúcolását szolgáló támasztékot, s kifejezendő roppant háláját és a nagy ember iránt táplált végtelen szolidaritását, azt mondja: „nem az a politikai döntés, hogy egy miniszter bekerül egy egyetemi kuratóriumba, s ott lobbistaként sokat tud segíteni, hanem az, hogy onnan kikerül uniós nyomásra.”
Hát akkor most képzeletben visszamutatom a V jelét a polgármesternek, találja ki, melyik értelemben.
Ugyanis határtalan lojalitását kimutatva éktelen marhaságot mondott Győr első embere, csúsztatva és füllentve egy kiadósat, s önfeledten felcserélve minden következtetés alapját, az okot és az okozatot.
Mert nem az volt a politikai döntés, hogy a magas barát kikerül a kuratóriumból „uniós nyomásra” (tessék megnyugodni, a magas barátnak Budapesten is egészen biztosan akad sok más alacsonyabban fekvő karpihentetője), a politikai nyomás nem itt vette kezdetét.
Mondjuk már el Győr polgármesterének, hogy a politikai nyomás azzal vette kezdetét, amikor a Fidesz az egyetemek több ezermilliárdos vagyontömegét kedélyes egyszerűséggel áttolta saját alapítványaiba, s így a nemzeti vagyonnak egy brutális része „elvesztette közpénz jellegét” – ahogy ezt szoktuk mondani a Fidesz megannyi hasonló eljárását pontosan leíró újdonsült szakterminológiával.
Aztán a politikai nyomás azzal folytatódott, hogy a Várhegy tetején valaki két ujjat mutatott fel az egyetemi autonómiának, s az oktatási és tudományos testületektől megvonva minden beleszólási- vagy vétójogot, sürgősen teletömte saját kádereivel, miniszterekkel, államtitkárokkal, kormánybiztosokkal, polgármesterekkel és a csókosoknak aposztrofált, s rettentő bizonyítási vágytól fűtött rokonokkal, haverokkal, kormánypárti potentátokkal, a megszokott oligarchákkal, barátokkal és üzletfelekkel.
Ahogy ez lenni szokott, lenni szok és lenni fog szokni. (Épp, mint Lenin.)
Ám a politikai nyomás még itt sem állt meg, folytatódott tovább. Többek között azzal, hogy a kuratóriumokba beültetett párttársakat élethossziglan betonozta be a Párt, egészen az exitus beálltáig, szó szerint, de nem kizárt, hogy a gránitszilárdságú törvényt idővel itt is átfarigcsálják, módosítgatják saját képükre és hasonlatosságukra, s üdvtörténeti megfontolásokból a kurátori megbízatást kiterjesztik a végső feltámadást követő időszakra is.
És a politikai nyomás még mindig folytatódik. Az egyetemi alapítványokhoz befolyó összegek, vagyis az európai adófizetőktől származó pénzek felett a fideszes kurátorok diszponálnak, miközben ők maguk is kedvezményezettek, s egyszerre döntéshozatali jogkörrel is rendelkeznek, nemes példázataként az átláthatatlanságnak és a korrupciónak.
És ha politikai nyomás, hát van másik! A Várhegy ura kiadta az ukázt: naná, hogy mostantól csak fideszes, vagyis nemzeti elkötelezettségűek kerülhetnek a kuratóriumokba, még szép, nehogy már befurakodjon közibük a nemzetietlen internacionalista-globalista szellemiség, mintha a tudomány művelésében és oktatásában bármilyen relevanciája lenne annak, hogy milyen világnézet tornyosul mögötte. Vagy ha mégis, majd a győri orvos foglalkozású polgármester elmondja, hogy az aranyér, a lúdtalp, a szamárköhögés, a szaruhártyagyulladás, a fitymaszűkület vagy a térdízület milyen módon kötődik a fenti miniszterelnöki ideológiai alapvetéshez.
És persze még mindig maradt a jó kis politikai nyomásból: a kuratóriumok továbbra sem ismerik az összeférhetetlenségi szabályokat, az egyetemeknek változatlanul nincs beleszólási joguk a kurátorok delegálásába, s az egyetemi szenátusok biodíszletté lényegtelenülnek.
És ekkor villámként becsap az unió „politikai nyomása” – dorombol rettentő fájdalmában Győr polgármestere, minthogy elveszíteni látszik maga mellől a karpihentető nagy barátot –, hogy az EU képet kapjon arról, hová jut a dán traktoros, a francia pék, a német autószerelő vagy az olasz olívaolaj-termelő pénze: az oktatásba és a tudományba, avagy a Párt kasszájába, továbbá a sógorok és komák külhoni számláira?
Az unió tehát két ujjat mutatott a magyar pártállami berendezkedésnek.
Jó nagyot, jut belőle még a győri polgármesternek is.
✷ ✷ ✷
A szerkesztő megjegyzése: A győri polgármester Facebook-oldalán egyébként csak egy évre visszamenőleg 141 ilyen V betűt formáló képet találtunk Dézsi Csaba Andrásról, melyek 10 másodpercben megtekinthetők a cikk közepén található videóban. (Tovább nem volt már energiánk görgetni a múltba.)
