Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Mi itt a látnivaló? – Dési János jegyzete
17/06/2024 18:04
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Az a csúnya pesti pletyka már korábban szárnyra kapott, hogy a kamerák előtt szexelőkből meggazdagodott pornómágnás azért vágott bele a politikába, mert magasabb helyről ezt kérték tőle, cserébe futni hagyják. Kétségtelen, az események egymás után rakása akár efféle olvasatot is megenged. De az biztos, jogilag Gattyán mindenképpen ártatlan – és talán számára a legfájdalmasabb, ha igaz, ez a történet. Ugyanis a gyanú ott lebeg a feje fölött.
Rendes amerikai krimiben mindennapos, hogy egy derék és becsületes nyomozó már majdnem leleplezi valamely hatalmasság törvénytelenségeit, de akkor korrupt főnökei leállítják a vizsgálódást, kirúgják a derék detektívet, akit csak egy szőke, dekoratív hölgy és némi bourbon vigasztal meg. Később persze, amikor felerősödik a zene, fordulat következik be, a nyomozó újra nyomozhat és a stáblista előtt még láthatjuk, hogy a bűnöst bilincsben viszik el, és a korrupt vezetők is megkapják, amit megérdemelnek addigra, mire nekünk elfogy a popcorn és a kóla.
A minap egy adónyomozó a Partizánban azt mondta, hogy ő már majdnem mindent kiderített Gattyán György 19 milliárdos adóügyében – de aztán az adóhatóság új vezetői finoman szólva sem szorgalmazták, hogy folytassa a kutatómunkát, annyira nem, hogy végül is elutálták a testületből. Állítólag három befolyásos, a kormányhoz közelálló ember járta ki, hogy hagyják futni, az online pornóoldal üzemeltetéséből meggazdagodott vállalkozót.
A dolog ott kezd érdekesebb lenni, hogy Gattyán, aki addig a nyilvánosság számára nem nagyon árulta el, hogy különösebben érdeklődne a közügyek iránt, egyszer csak pártot gründolt és elindult az országgyűlési választásokon, majd most a legutóbbi önkormányzati/európai parlamenti szavazáson is. Igaz, hogy ímmel-ámmal. És ahhoz képest, hogy az online szexiparba mennyire kreatív, kezdeményező és hatékony szereplőként kapcsolódott be – pedig ott aztán igazán komoly versenytársak teremnek –, mintha lealibizte volna a dolgot. De akkor is. A csúnya pesti pletyka már akkor szárnyra kapott, hogy a kamerák előtt szexelőkből meggazdagodott pornómágnás azért vágott bele a politikába, mert magasabb helyről ezt kérték tőle, ezzel is ossza meg az esetleges ellenzéki szavazókat, erősítve a Fideszt. Cserébe futni hagyják.
Kétségtelen, az események egymás után rakása akár efféle olvasatot is megenged. De az biztos, jogilag Gattyán mindenképpen ártatlan – és talán számára a legfájdalmasabb, ha igaz ez a történet. Ugyanis a gyanú ott lebeg a feje fölött, hogy elkenték neki ezt az ügyet, miközben hát valójában olyan ártatlan, hogy csak na. Szóvivője szerint ráadásul számtalan fórumon, még nemzetközi szinten is elismerték, hogy mindent rendben csinált, az Európai Bíróság például 2015-ben kimondta, hogy a magyar hatóság nem minősíthette volna visszaélésnek Gattyánék lépését – hogy külföldre szervezte ki az adófizetést – azok alapján az adatok alapján, amelyek az adóhivatal rendelkezésére álltak. Úgyhogy nincs itt semmi látnivaló - azt inkább az általa üzemeltetett oldalakon tessék keresni. A NAV szerint tehát ők mindent megtettek az eljárás sikeréért, de minden jogi fórumon elbuktak. Arról nem esik szó közleményükben, hogy valóban ellehetetlenítették volna a nyomozást vagy sem – azaz ebben a megszólalásukban végül is nem cáfolják (igaz, nem erősítik meg), hogy az ügyet legjobban ismerő nyomozókat leváltották volna. De ha tényleg leváltották, akkor az részben magyarázat arra, miért nem sikerült rábizonyítani az adócsalást.
A 2017-es hírekből kihámozható, hogy a NAV ugyan átadta vádemelésre az anyagát az ügyészségnek, az azonban nem emelt vádat, mert „a bűncselekmény elkövetése nem volt kétséget kizáróan megállapítható”. Ez persze csak egy aprópénzes 20 millió forintos ügyecske volt, de később az egész sokmilliárdos történet ide jutott. Az ügyészség pedig hozott anyagból dolgozik.
Tanulság nincs. Aki elhiszi, hogy politikai okokból belenyúlnak a Schadl-Völner lassan feledésbe menő ügybe, az most sem fog ebben kételkedni. Aki szerint jogilag-erkölcsileg minden rendben volt – és miért ne lehetne így egy jogállamban – az boldogan nézheti tovább a Gattyán-féle szexoldalakat azzal: itt van csak látnivaló.
Dési János jegyzete a Klubrádió Esti gyors című műsorában hangzott el 2024. június 17-én. Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

