Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Megkaphatnák már a gyerekek az ajándékokat? – Selmeci János jegyzete
10/01/2025 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Hiába, van, amiben a mindent elintéző emberek keze is meg van kötve.
Mondjad Bélám!
Tudod a kisebbik fiam, az Ifjabb Bélus, aki a frakció mellett dolgozik, miközben a jogi karra jár, és hát tudod mennyi ott a túlóra, nem nagyon tud készülni a vizsgáira.
Megoldjuk Bélám, ismerek ott egy segítőkész professzort, ha nem is az összesnél, de úgy a vizsgák felénél el tudjuk intézni, hogy ne kelljen bemennie. Doktorit nem akar majd esetleg?
Azt nem államtitkár úr, de lenne még itt valami. A sógorom tavaly indította el a takarítóvállalkozását, de hát tudod milyen most a gazdasági helyzet, vagy várj, te a Mandinert szoktad olvasni, akkor mondom, szóval nem túl rózsás, és kéne neki egy kis segítség, hogy beinduljon az üzlet.
Nem gond Bélám, majd néhány polgármester kollégát megkérek, hogy írjanak ki meghívásos közbeszerzéseket takarításra. Cserébe pár másik településen is el kéne indulniuk tuti vesztesnek. Aztán ha majd már lesz referenciájuk, pár év múlva tudod, akkor ki tudunk írni már konkrétan rájuk közbeszerzéseket, akár itt a minisztériumban.
Köszönöm szépen államtitkár úr. Meg azt is köszönöm, hogy közben jártál nálunk a felújítás ügyében, gyönyörű lett az aszfalt a házunk előtt, nagyon irigykednek a szomszédok. Építkeznénk is tovább, viszont a bővítési terveink, jaj hogy fogalmazzak, csak részben felelnek meg az építési szabályoknak.
Adjátok csak be a terveket Bélám, odaszólok a hivatalnak, hogy ne szívózzanak. Ha meg muszáj, majd alakítunk kicsit az építési szabályokon, tudod, hogy az öcsém nálatok a polgármester. Szeretnél még esetleg valamit?
Hát tudod államtitkár úr, a lányom mostanában két gyermekotthonban is önkénteskedik. Minden nap azzal jön haza, hogy a gyerekek látták a TikTokon, hogy a Magyar Péter milyen sok ajándékot gyűjtött össze nekik, olyan nagy dobozos legókat is, és nagyon sírnak miattuk. Hallottam tegnap a híradóban, hogy az ajándékok még mindig egy raktárban vannak. Nem kaphatnák meg esetleg legalább a legókat?
Mit nem gondolsz Béla? Hiszen nem írták alá a kötelező adományozási szerződést! Tudod, hogy nekem is vannak gyerekeim, és mindenben szívesen segítek, de meg van kötve a kezem. A törvényeket bizony mindenkinek be kell tartania, még a Magyar Péternek is! Amúgy hogy van a lányod? Nincs kedve ide jönni helyettes-államtitkárnak? A Szilvi februárban elmegy szülni.
Szerintem ahhoz szakirányú diploma kell, benne van a jogszabályban.
Hagyjál már Bélám! Hétfőn várom.
Selmeci János jegyzete a január 10-i Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.

