Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Üdv itthon Szájer Józsi, és akkor legalább a buzizást hagyjuk abba – Selmeci János jegyzete
29/11/2024 18:04
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
És nem baj, ha így volt, és nem attól lesz rosszabb hely az ország, sőt, ha létezik megbocsátás, és Szájer József közpénzért gondolkodik Európa jövőjén, attól viszont még lehet, ha a választási kampány jegyében születik egy újabb, valamilyen kisebbségi csoportot diszkrimináló törvény.
Örülök, hogy Szájer Józsefet visszafogadta a Fidesz. Nem csak azért, mert őt még legalább szükség esetén el lehet küldeni az Európai Uniót leuraló Néppárthoz valami szívességét, hanem mert az egykori EP képviselő semmi olyasmit nem csinált, amiért ki kellene tagadnia őt a közösségének, rehabilitálása, pláne a miniszterelnök feleségének személyes jelenlétében viszont olyasmi, ami a politikai logika szempontjából a kormánypárt csökkenő népszerűsége mellett elsőre nagyon nem tűnik jó ötletnek, és szuper, hogy még a Fidesz világában is léteznek dolgok a politikai logikán kívül.
Szájer József visszatérése muníciót adhat mindenkinek, aki kicsit jobb országot szeretne; mondhatjuk például, hogy hohó, egy szexuális irányultságában bizonytalan kamaszról szóló gyerekkönyv, vagy akár két csókolózó nőt ábrázoló fotó, esetleg pár női ruhában sétáló férfit felvonultató Budapest Pride, ugye, semmi egy 25 fős melegorgiához képest. Szóval le a fóliákkal, hagyja abba a kormány a buzizást, és mondja el a miniszterelnök is a pénteki rádiós izében, hogy igazából semmi baja sincs a melegekkel, és pontosan tudja, hogy semmi veszélyt nem jelentenek a magyar gyermekekre.
Egyébként, ha már itt tartunk, ez talán Orbán Viktornak sem jönne rosszul, a modern szélsőjobboldal ugyanis már rég túl van a homofóbián, simán célozza a meleg szavazókat, a Fidesznek meg egyébként is gondja van az olyan választói csoportokkal(értsd nem szavaznak rájuk), akik számára a melegek nem valami fura vagy ijesztő izé, hanem ők maguk, meg a volt osztálytársaik.
Ott van aztán a drogosozás, amivel a fővárosi Fidesz frakció próbálkozott eredménytelenül a héten, és még a Tiszások sem mertek megszólalni, nehogy megkapják a propagandától, hogy "drogospártiak", mindezt egy olyan országban, ahol a kormány már több generációnyi újgazdag kokainista Ner-vállalkozót nevelt ki, és amúgy is mindenki tudja, hogy nem csak a Szájer -féle parti résztvevői, hanem tisztes magyar családapák és anyák némelyike is jól érzi hétvégente magát valamilyen tablettától, és ahol a Hegyvidék konzervatívjai simán megválasztottak polgármesternek egy csávót, aki belemondta a kamerába, hogy régebben füvet árult, és mindannyian lehetnek ettől még jó emberek.
A drogosozás kormányzati gyűlölet-kommunikációból való kipörgetése lehetőséget adna arra, hogy visszaengedjék a prevenciós szakembereket az iskolákba, és lehessen pénzt adni a mélyszegénységben élő dizájnerdrogfüggők kezelésére, akik amúgy utána szintén lehetnének akár Fidesz szavazók is, csak mondom.
Szóval ez mind lehetne, de persze valószínűleg Szájer József a hűségéért cserébe kapott Európát kutató intézetet, mert nem ment be a Partizánba elmesélni, hogy ő már az Alaptörvény megírásakor is ellenzéki volt, nem kezdte el sorolni a meleg fideszesek nevét, nem adott elő a Háttér Társaság Soros rendezvényén, nem írt könyvet Borzalmas 30 évem melegként a Fideszben címen, és nem indult el Sopronban a Fidesszel szemben polgármesternek, hanem csöndben maradt és várta az alkonyat utáni fényt.
És nem baj, ha így volt, és nem attól lesz rosszabb hely az ország, sőt, ha létezik megbocsátás, és Szájer József közpénzért gondolkodik Európa jövőjén, attól viszont még lehet, ha a választási kampány jegyében születik egy újabb, valamilyen kisebbségi csoportot diszkrimináló törvény, hogy arról beszéljünk, hogy legyen megint kit gyűlölni, szóval akkor majd legalább majd egy kicsit hangosabban mondhatjuk, hogy na ezt ne, legalább az állami szintű gyűlölködést ne kezdjük újra, hogy 2025-ben legalább a buzizást, azt tényleg ne.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. november 29-ei adásában hangzott el.

