A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Káendre nem adja fel - Kárpáti Iván jegyzete
12/03/2024 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
Tovább bűzlik ez a gennyes seb a NER-en, átüt a szag mindenen, lassan átjárja a rendszer minden zugát. Ki kellene szellőztetni.
Káendre nem adja fel. Ahelyett, hogy csöndesen meghúzná magát egy kő alatt, más lényekkel együtt, monomániasan próbálja kimosni magát abból, amiből nem lehet. Köszönhetően az RTL kiváló újságíróinak, több kameraállásból is megnézhettük, ahogy Endre bá' gyakorlatilag ugyanazt teszi, mint amiért elítélték. Ezzel most már nem aberrált egykori főnökét próbálja menteni, hanem saját magát, de morálisan semmi különbség. Nem bírtam egyhuzamban végignézni, ahogy újra a bizalmába próbál férkőzni az időközben felnőtt, meggyötört, tönkretett fiúnak. Manipulál és burkoltan fenyeget. Maga szállította a bizonyítékot arra, hogy a büntetése nem érte el célját, maradt, aki volt.
A kegyelmet gyakorlók bűne, ha lehet még nagyobb. Tegnap újságírók a nyomára bukkantak, próbált menekülni, valami tahó, a magyar nyelvvel komoly harcban álló cimborája nekiesett a riportereknek. Végül ott állt Gulyás Balázs mikrofonja előtt, de nem mondott semmit. Sajnos nem láthattam az arckifejezését, mert őt védi a törvény, ki kell takarni, Káendrézni kell. Rogán Antal egyelőre nem tudja kilőni a történetet, mert ez a figura nem áll le.
Nem lennék meglepődve, ha a hatóságok hirtelen szédületes tempóban kezdenék vizsgálni a rejtett kamerás leleplezést, hogy gyorsan olyan helyre tegyék, ahol adminisztratív okokból csak kívül van kilincs. Hiszen, ha új eljárás indul, akkor fennáll a veszélye a szökésnek, elrejtőzésének, a tanúk befolyásolásának. Tovább bűzlik ez a gennyes seb a NER-en, átüt a szag mindenen, lassan átjárja a rendszer minden zugát. Ki kellene szellőztetni.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. március 12-ei adásában hangzott el.
