Hygge - Szénási Sándor jegyzete

Az Erzsébet-hídról kanyarodott le jobbra, amikor balról beelőzték, szabálytalanul egyébként, amire az arca megrándult, de nem szólt: aki egész nap az utakon van, ugyan mindent átél, de mindent nem élhet meg, különben percenként kaphatna gutaütést. A szabálytalankodó azonban mellé gurult, letekerte az ablakot, és üvölteni kezdett vele. Hogy miket, könnyű elképzelni. A mocskos szavak betörtek a taxiba, bekoszolták a teret, redvát hagytak a padlón, megütötték a baltaarcot, aztán a másik kocsi kielégülten elhúzott, a taxis meg hozzám fordult.

Képtelenség ebben az országban élni, mondta csöndesen, és a szögletek, élek szomorúan megereszkedtek rajta, uram, ez megy mindennap. Mindenki azonnal ordít, nincs türelem, belátás, nem kérdez senki, csak odacsap, odavág, leanyáz, mielőtt rájönnél, mi baja van. Az egész ország egy őrjöngés.

Történetesen épp egy olyan országból jöttem meg, ahol a lakosság az élet apró örömeinek a híve, az egyedül, vagy társasan megélhető tiszta és felszabadító pillanatokat keresi, és ezt a keresést hygge-nek nevezi. Ezt a szót már Dánián kívül is ismerik, üzleti fogalommá is vált, a turistairodák ezzel reklámozzák az országot, de például Koppenhágában több olyan üzlet is van, ami a hygge nevet viseli, bútort, ruhát, vagy szendvicset árul, mondhatni, a piacon minden hygge, az is, ami nem az, vagyis a hygge tényleges jelentőségét nem érdemes eltúlozni, de kisebbíteni sem.

Ezt a turista is megkapja ajándékba. Hogy igazából, mélyen, és naponta milyen a dán élet, azt persze nem tudhatja, de aki már szólított le dánokat az utcán, címet, ír pubot, a régi kikötőt keresve, tudja, hogy náluk kedvesebb, készségesebb és egyben derűsebb embereket nehezen találna máshol. 

Egy idős pár térképet ajándékozott nekem, egy srác nyomban kiszedte a fülhallgatóját, hogy válaszoljon, más elkísért egy sarkot, hogy mutassa az utat, egy nő fél órát töltött velem, amíg kitalálta, hogyan kaphatnám meg a megfelelő metrójegyet az automatából. Soha nem utasított el senki. Soha nem fordult elő, hogy ne mosolyogtak volna rám. Búcsúzásképpen többször megérintettek. Megsimogatták a karom. Majdnem megkérdeztem, nem tévedtem-e el máshova a hideg Észak helyett. A Kongens Nytorv tér nevét, ahol Kastner „Az eltűnt miniatűr” c. regényének első fejezete játszódik, idővel el fogom felejteni, de az érintéseket nem.

Megjöttem, és rögtön szájon vágott a magyar valóság. Viszont a baltával faragott taxis mondatait is megjegyeztem, pontosabban a szavai keserűségét, és a reménytelen mélabúban bújkáló vágyat a békére.

Ebben az emberben hygge volt. Még nem ölték ki belőle.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. október 15-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)