
Somfai Péter: Mennyi három meg egy?
Ha a gondolkodók kerülnek többségbe, megkongathatják a NER vészharangját.

Arató András: Lázmérő
Arató András új írásában arra kereste a választ, mi köze az érintésmentes testhőmérséklet megállapító készülék beszerzésének a reptér megvásárlásához, a kisvasúthoz és a lélegeztetőkhöz.

Rényi András: Mégis, kinek a szuverenitása?
"Nálunk a nép és a nemzet annyira összeforrott miniszterelnökével, hogy az ő személyében, közvetlenül gyakorolja önrendelkezését: a magyarság szuverenitása úgyszólván azonos Orbán Viktoréval."

Somfai Péter: Nincs kegyelem a legyőzöttnek
Ha komolyan vesszük a szuverenitási törvényt, akkor a kormánynak mielőbb el kellene gondolkodnia, szabad-e Brüsszeltől követelnie a nekünk járó uniós "korrupciós" euro milliárdokat.

G. I.: Választás után – kis lengyel körkép 1.
Az elkövetkezendő napokban, hetekben, vagy talán hónapokban rendszertelenül és nem is sorjában jelentkezem az október 15-i lengyel – valamennyi politikai oldal szerint – történelmi jelentőségűnek ítélt választásokkal összefüggő egy-egy érdekes eseménnyel. Arról írok majd, ami éppen a legaktuálisabb, s valamilyen formában elgondolkodtatja a magyar olvasót is.

Arató András: Beszéljünk a publicisztikáról
Úgy értem, mint olyanról. És főleg a publicisztika és az idő viszonyáról. Miért pont műfajelemzéssel ne foglalkoznánk?

Somfai Péter: Se velük, se nélkülük?
A korábban reményteljesnek látszó összefogás napok alatt darabjaira hullott. Mindenki valaki mást okolt a kudarcért. Elindult a vádaskodás, a bűnbakkeresés.

Arató András: Rés a fólián
Minden könyvet fóliába kell csomagolni, és csak azokat szabad meghámozni, amelyek arra külön engedélyt kapnak a még megalapítandó Gondolatvédelmi Hatóságtól. Egy másik lehetőség a kiskorúak teljes könyvolvasási tilalma lehet.
Gordon István: Gyűlölet és balítélet
16/11/2023 13:58
| Szerző: Gordon István
Andrzej Duda államfő úgy tett és tesz, mintha nem tudná, ki hány szavazatot szerzett a választáson. Ezzel blokkolja egy olyan kormány megalakítását, amelynek komoly többsége van.
Egy hónappal ezelőtt világszerte sokak figyelme fordult a lengyelországi parlamenti választás felé. A végeredmény ismert: a legtöbb szavazatot a Kaczynski vezette kormánypárt szerezte, de elért mandátumaik száma messze elmaradt a demokratikus ellenzék koalícióját alkotó pártoké mögött. A józan ész és a kegyetlen számok egyértelműen azt sugallták, hogy a Jog és Igazságosság Pártja – nyolc év elteltével – kénytelen búcsút inteni a számára oly’ édes ízű hatalomnak.
Csakhogy a sugallat nem jutott el mindenkihez, a hatalomvesztés szele ugyanis kimondottan rossz hatással van a józan észre…
A parlament 460 fős alsóházában az ellenzék 248 képviselői helyet szerzett, míg a kormánypártnak csupán 194-re futotta. Ez minimum 37 mandátummal kevesebb, mint amennyivel törvényalkotásra képes lehet egy kormány. Ez pedig nagyon sok. Tegyük hozzá, hogy az elmúlt esztendőben sem mindig sikerült a kormánypártnak teljes létszámban (50% +1 fő) megjelennie szavazáskor az ülésteremben. Így fordulhatott elő, hogy a kormánypárthoz közeli házelnök asszony egy alkalommal újra szavaztatta a képviselőket, míg meg nem lett a többség.
A számok, mint említettem, kegyetlenek és makacsok. De hiába! A kormánypárti PiS egyes vezetői és tagjai még mindig nem tudják elviselni a választáson elért vereséggel egyenértékű győzelmüket, vagyis, hogy elkerülhetetlen a hatalom átadása a gyűlölt ellenzéknek és még inkább annak gyűlölt vezetőjének, Donald Tusknak.

A választás után a Szejm első ülése természetesen a himnusszal vette kezdetét, no meg egy üres hellyel a képviselői padsorokban. Kaczynski széke maradt gazdátlanul, de tulajdonosa aztán idővel megérkezett. Duda elnök a kötelező tiszteletkörök után méltatta az elmúlt nyolc esztendőt, annak politikai irányítóit, remek, mindent felülmúló sikereit. Ja, hogy ezt a nép, az a bizonyos istenadta másképpen látta, sőt ezt érzékletesen érzékeltette is a választáson, ráadásul azon a választáson, amelyen a szavazásra jogosultak csaknem 75%-a vonult az urnákhoz, egyáltalán nem zavarta az – állítólag korábban Golyóstollnak becézett – államfőt, viszont jelezte, hogy a jövőben szigorúbban él majd vétójogával.
És ezután következtek a parlament elnökségébe történő szavazások. Elsőkét magát az új házelnököt választották meg. A Polska 2050 párt elnöke, Szymon Holownia utcahosszal előzte a PiS jelöltjét, a korábbi házelnök asszonyt, aki a fentebb idézett apró csínytevésen kívül is néha megkeserítette az akkori ellenzék életét. Volt is nagy felhördülés, de a számok megint csak önmagukért beszéltek. És tették ezt még inkább a helyettesek megszavazásakor. Mintha a PiS nem is létezett volna! A fennmaradó öt helyre valamennyi parlamenti párt kapott képviseleti lehetőséget. Csak a PiS nem! Hmmm…
Az új házelnök ezután az ügyvezető kormány azon minisztereit hívta sorban a pulpitusra, akik úgy érezték, lenne mondanivalójuk. A részletek talán fölöslegesek is, a lényeg: többen közülük nem voltak képesek indulataikon uralkodni és néha kocsmai szintű megnyilvánulásokra ragadtatták magukat. Mint például Zbigniew Ziobro (igazságügy), akit a mi házelnökünk ezért minimum életfogytiglanra ítélt volna. Mivel közben lejárt a miniszter ideje, a házelnök – némi toleranciával – elvette tőle a szót. Nos, ekkor ugrott a házelnök elé az évek óta komoly térdbántalmakkal küszködő Kaczynski pártelnök, bemutatkozva, mint miniszterelnök(!?!), akinek bármikor joga van megszólalni a Szejmben.
Nincs értelme folytatni, mert ennyiből is kiderül, hogy a történtek méltatlanok voltak egy új parlament megalakulási ceremóniájához. De azért befejezésül még egy apró gondolat. A hatalomtól és a Szejmtől búcsúzó volt miniszterek megfontolatlan, vagy éppen megfontolt(?) durva fellépései részben Duda elnök hibájaként is értékelhetők. Az államfő úgy tett és tesz a mai napig, mintha nem tudná, ki hány szavazatot szerzett a választáson. Ezzel blokkolja egy olyan kormány megalakítását, amelynek komoly többsége van.
De fogalmazhatunk úgy is, hogy Andrzej Duda nyíltan szembefordult a lengyel nép akaratával.