Csillag István: Ha a vonatok indulnak…

Hiába évtizedes a vita arról, hogy Magyarország inkább maffiaállam vagy inkább fasisztoid mutáció, mert akár az egyik, akár a másik a megfelelő megjelölés, mind a kettő érvényét vesztené, ha a vasút állapotából indulunk ki. Ha nem csupán bűnözők egy csoportja, hanem igazi, jól szervezett, elismert keresztapa által vezetett maffia foglalta volna el a magyar államot, biztos, hogy egy köbméter betonba foglalva nyugodna az, aki a magyar vasúthálózat szétzilálásáért felelős. Még kevésbé maradhatna a helyén a vasút főnöke, ha ez egy rendes fasiszta diktatúra lenne, hiszen semmi sem működött jól a vészkorszakban, de a vonatok percre pontosan száguldtak Szolnokról Birkenauba, Szombathelytől Auschwitzba, Pécsről Majdanekbe. Traktor gyorsvonattal nem versenyezhetett volna, mint manapság.

A magyar schlamperáj

Ismert és történetileg is igazolt összefüggés, hogy minél kevésbé működik jól egy szervezet, annál inkább hajlamos a vezetés a hiányosságokat egyrészt az állandó vezetőváltás lázas tevékenységével, másrészt a „kicsi a rakás” olvasszunk bele további szervezeteket gigantomániával és átszervezéssel álcázni. Adolf Eichmann nem szervezte át a Magyar Államvasutakat, elég volt neki egy jól működő óra, pontos térkép és a logisztikához értő néhány szakértő, hogy a vonatok ne késsenek és még a katonai szerelvényekhez képest is előnyt élvezve fussanak be a célállomás peronjára. Nem alakítottak ki külön vasúti egységet, nem olvasztották bele a MÁV-ba a MÁVAUT-at, vagy a Beszkártot. Igaz, nem is rendelkeztek a tram-train üzemeltetésében szerzett, „elismerésre méltó” tapasztalatokkal. Ők beérték azokkal a magyar vasutasokkal, akik évtizedek óta, mondhatnám Svejkből ismerten a K.u.K. világban nevelkedtek és jól ismerték, hogy mindennek meg van a maga tempója, a maga ideje. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, „gyorsítsunk” elsősorban észre, szakismeretre azután a gördülőállomány fokozatos cseréjére és a hálózat folyamatos karbantartására van szükség. Az se jó, ha minden szabályt betartanak – ezt hívják forgalomlassító sztrájknak -, ám az se jó, ha valaki (mert a vállapján sok csillag van) elkezd gyorsbeszéddel tüsténkedni és lecseréli a madamot a kuplerájban, ahelyett, hogy lehiggadna és ne akarna azonnal eredményeket mutatni.

A „legénykedés” = betegség

Az átszervezési kór a diktatúrák betegsége. Nagyapám mondta Rákosiról, hogy „Szép, ha valakinek feláll, de ha mindig az betegség!” Nyilván tudta, hogy miről beszél, hiszen ő még látta Rákosit intézkedni az I. világháború utáni zűrzavarban is, márpedig határozottságban, intézkedési dühben a mi „Matyinknál” aligha ismerünk komolyabb alakot. Persze, most, hogy a vezér szabadon engedett néhány hajóágyút a fedélzeten megtanuljuk, hogy mi is a magyarok Istene. Sokan visszasírják hajdani jobbkezének Matolcsinak a múlt század nagy alakjairól elnevezett (Széll Kálmán vagy Magyary Zoltán) terveit, mert azokban mégis csak volt valami rendszer még ha valóságos céljuk a megtévesztés volt. Persze, ne essünk túlzásokba, hiszen Matolcsy volt, aki a vezér minden lehetséges külső (IMF és EU) és belső (Országgyűlés által időben elfogadott költségvetés) korlátozó intézményét eltávolította és az önkényuralmat a gazdaságban megalapozta. Mióta valahai helyettese gurul a hajó egyik oldaláról a másikra a forint árfolyama is beleült a hajóhintába, ám azok a kilengések kismiskák a mezőhegyesi ménesgazda dühöngéseihez képest. Ő egyszerre akarja megleckéztetni a sógorokat (GYSEV kivásárlása), a fővárost (bérletrendszer), a vasutasokat, a buszvezetőket (leváltások, összevonások), de ezzel se éri be, mert megmutatja, hogy egymaga is képes akár néhány hét alatt szétzilálni az európai vasúti menetrendet. Nyilván nem véletlen, hogy egyszerre került elő ez a két „kemény” legény. Nyilván a vezérnek van velük célja. Ha ezek között a szervezett káosz előállítása az egyik, azt bizony sikerült elérni. Márpedig, amikor a külpolitikai elszigeteltség miatt a „nemzetközi helyzet fokozódik”, a gazdasági hanyatlás megállíthatatlansága miatt meg az „osztályharc éleződik”, akkor bizony nincs más megoldás a nehézségek eltakarására, mint a szervezett káosz. Még szerencse, hogy a magyar hadsereg nincs olyan állapotban, mint amilyennek szeretné, mert akkor követné -a szervezett káosz gigantikussá tétele érdekében – nagy tanítóját, az orosz diktátort. Amikor Putyin a nagy pénzügyi válság után bajba került, azaz kiderült, hogy reformok nélkül az orosz gazdaság – a rakétaegységeket is beleértve – nem működik, akkor egyik agresszióját indította a másik után. Szerencse – ha lehet hinni a híreknek – hogy Hszi Csin-ping , a kínai főtitkár még időben tett látogatást a rakéta  csapatoknál, ahol kiderült, hogy a hajtóművek üzemanyagát a parancsnokok saját zsebre „hasznosították”, így egyelőre a kínai elnök a szájkarate műfajában jeleskedik.

Ha a jó napok elmúlnak

Mióta a vezér másodszor is hatalomra jutott (2010), azóta „zsinórban” mindig szerencséje volt. A legnehezebb helyzeteket is átvészelte, „jobbkeze” által kitalált tervek (Széll Kálmán, Magyary stb.) segítségével lenyomta hívei és választói torkán a szükséges megszorításokat, csak ellenfelei, az ellenzék volt olyan buta, hogy nem tudta ezt folyamatosan leleplezni, mert ahelyett, hogy koncentrálta volna az erejét és „papagájkommandót” alakított volna, hogy ismételje, mint a császár új ruhája című mesében a kisfiú: „De hisz nincs is rajta semmi!”, egymással versenyezve nyírta ki magát, meg egymást. A hatalom megtartását kiválóan szolgálta a 80-20 szabály (a Pareto-elv) alkalmazása, amihez persze kellett a minden más problémát (pl. a jólét kérdéseit) háttérbe szorító cinizmus. A vezér és zsoldosai feltalálták a melegvizet, amikor rájöttek, hogy a következmények 80%-a az okok 20%-ára vezethető vissza, így elég arra az egy kérdésre koncentrálni (pl. rezsicsökkentés), amivel a választók 80%-át elérik, ahelyett, hogy az egészségügy, az oktatás, a segélyezés ügyeivel foglalkoznának, amelyek problémái megoldásához az Isten pénze se lenne elég. A rezsicsökkentéshez meg nem kellett más, mint a gáz és az áram szabadárasból hatósági árassá történő átsorolása éppen akkor, amikor a nemzetközi verseny és túltermelés miatt a szolgáltatók maguktól is az árak mérséklésre kényszerültek. Így nemhogy 20%-nyi, de szinte 0 befektetéssel értek el 80 %-os eredményt. Igen ám, de a 80-20 szabályt nem lehet mindenre és mindenhol alkalmazni, még akkor se, ha az ellenzék se közgazdaságtanból, se menedzsmentből, se a Pareto-elvet megalapozó lognormális eloszlás matematikájából nincs felkészülve, mondhatnám levizsgázott. Ám, amikor szorul a hurok, akkor a trükkök se segítenek – ahogy ezt az őszödi beszéd óta tudjuk. A vezér feje fáj, hiszen haverjai (pl. Kaczyński) kihullottak a rostán, új haverja (Fico) elárulta, Erdoğan sokkal okosabb volt és nagyobb játékos, mint ő, amit eddig minden pávatáncával elért, hogy „dőljön a lé” Brüsszelből az is akadozik. Újra választások jönnek, amit eddig mindig helikopter pénz kiszórásával nyert meg, az meg nincs vagy inflációt okoz. Nem ismeri Pajor Tamásnak a vészkorszakról írt megrendítő dalát Rosenberg Daniról, de annak a refrénje biztos, hogy felrémlik előtte:

„Ha a vonatok indulnak,
ha a jó napok elmúlnak,
rideg helyeken száguldva, ájultan.”

A szerző jogász és közgazdász, a Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési minisztere.

Címlapi fotó: Nyugati pályaudvar, a Teréz (Lenin) körútra baleset következtében kifutott vasúti kocsi. A felvétel 1962. október 4-én készült. Forrása: Fortepan / Magyar Rendőr