Arató András: Na, PIM neki! Vagyis PZT meg TTT

Végre! A Petőfi Irodalmi Múzeum vezérlő csillaga alatt megalakult a Petőfi Zenei Tanács, a pop felügyelete is elérte azokat a csúcsokat, amelyeken a könyvkiadásé és a színházi világé már oly magabiztosan flangál, oxigénmaszk nélkül. Utóbbiak tudományos alapjai lerakva – túl sok a színház és a szar könyv; de még mindig felüti a fejét legalább kettő darab liberális anomália – még hogy az olvasó döntsön arról, melyik könyv tetszik neki?!, továbbá: a színház arra lenne való, hogy oda emberek járjanak tapsikolni, meg fütyörészni?! Tudjuk már végre nagy biztonsággal, ki a magyar író: "Magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák. Ez utóbbi százesztendős időtávot nem véletlenül tettem hozzá." Nem véletlenül tette hozzá Demeter Szilárd, minden magyar kultúrák nem cenzora – hanem direkt. Nem 99-et mondott, nehogy a portékára vevőt csalogató kufárnak nézzék, a 101 pedig már foglalt, kiskutyákkal nem közösködünk.

Egységes lesz a honi kultúra képe, szilárdan nemzeti. A demeteri kéz mutató ujja irányt ad a coca-cola mámortól fertőzött egykori Ifjúsági Park helyenként nyakkendőt sem viselő, liberális eszmékkel megfertőzött néhai közönségének. (Ma ugyanott évet értékel a nemzet krémje). Mert ha nem lépünk fel időben, ezek a fiatalok elébb csak rollingstones-osan rángatóznak, később partinagyot olvasnak, és alföldy színházakba járnak.

Sziámi Ákos és a többi férfiember – nőket ide csak a genderszakok téveszméin zsákutcába keveredettek reklamálnak – régen születtek ugyan, de nem sokkal utána egy ideig fiatalok voltak, ily módon csak a mindig akadékoskodók hiányolják azt a három-négy zenésznemzedéket, amelyik most nincs benne a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat sanzonbizottságában. Képviselve vannak ők is, csak máshogy. "Sokszínű, sokféle zenei világból érkező társaság, hallják, hogy hol mi a jó" – végre a hozzánemértő közönség válláról levétetik a minősítés nem reá tartozó terhe.

És a gyümölcs. A szerzők és előadók nem a lemezeladásból élnek, hanem a különböző műsorszolgáltatók reklámbevételeiből. A modellt egy egyszerű példán mutatjuk be. Adva van például a Petőfi Rádió. A Párt arra hivatott kitűnő káderei összeállítják a nemzeti szempontoknak megfelelő zenei tartalmat. E remek csatorna a reklámbevételei egy részét, talán most éppen 8 százalékát átutalja az Artisjusnak, utóbbi pedig szétosztja az összeget a rádiótól lejelentett tracklist arányában. Az állam, vagyis a Párt folyamatosan figyeli az adó kulturális viselkedését, és annak megfelelően dönt az arra kijelölt szerv, azaz a Rogán-minisztérium, éppen mennyi reklámszerűséget rendel meg a sugárzótól. Ily módon a művészek díjazása függetlenné válik a közönség rossz ízlésének torzító hatásaitól, az adó hallgatottságától, éppúgy, mint a színházak gazdasági helyzete az eladott jegyek számától.

TTT – tiltott, tűrt, támogatott. A fejlett illiberalizmus útján eljutottunk arra a szintre, amikor bátran, minden szégyenérzettől megszabadulva használhatjuk dicső elődeink azon módszereit, amelyek remekül beváltak.

A svédeket pedig nem vesszük be a Varsói Szerződésbe.

 

Demeter Szilárd