A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Amikor a rádió nem szól (, akkor is szól) – Selmeci János jegyzete
13/08/2024 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
"Amikor egy gazdasági szereplő vagy politikus újságírókat, médiumokat lehetetlenítene el, mert nem tetszik nekik, amit tőlük hall, ez megfelelhet a saját rövid távú érdekeinek, ellentétes viszont egy fejlődni vágyó ország és társadalom érdekeivel, így aztán mindnyájunknak rossz."
Az elmúlt napokban a Klubrádió a szokásos csatornákon időnként nem szólt. Néha szükségünk van arra, hogy magunk maradjunk a gondolatainkkal, de amikor tájékozódni szeretnénk, akkor szinte minden jobb a néma csendnél.
(Ezen a ponton köszönet minden hallgatónknak, aki kitartott mellettünk, türelemmel várt, vagy átment a Twitchre hallgatni a rádiót. A Klubrádió ugyanis akkor is szól, amikor nem szól.)
A szinte mindenbe beletartoznak a nekünk nem tetsző vélemények is, és az újságírásnak olyan formái is, amivel nem tudunk azonosulni. Erről egyébként, ha hiszik, ha nem, a legnagyobb viták az újságírók között vannak, és bizony néhány alapvetést kivéve, például, hogy hazudni nem szabad, és másokat lejáratni sem, még mi itt a sokak által homogénnek gondolt Klubrádió szerkesztőségében is sok félét gondolunk arról, hogy pontosan mi is a feladatunk.
És ebben az országban még szabad erről sok félét gondolni, hála Istennek és a demokráciának. És ha végignézünk a nagy konfliktusokon, akkor az egyik legfontosabb kérdés, hogy kisebb vagy nagyobb lesz a világnak azon nem szabad része, ahol a hatalomnak nem tetsző emberek lezuhannak a tízedikről, a kritikusok pedig elnémíthatók.
Amikor egy gazdasági szereplő vagy politikus újságírókat, médiumokat lehetetlenítene el, mert nem tetszik nekik, amit tőlük hall, ez megfelelhet a saját rövid távú érdekeinek, ellentétes viszont egy fejlődni vágyó ország és társadalom érdekeivel, így aztán mindnyájunknak rossz.
Ha valamilyen vélemény korlátozható, ha egy rádióműsor megszüntethető, akkor bármilyen véleményt, akár az önét is, és bármilyen műsort, akár az ön kedvencét is el lehet némítani azért, mert az egy politikusnak vagy egy cégnek nem tetszik. És akkor onnantól nincs szabadság.
Amikor tehát hallgatják a rádiót, és esetleg nem tetszik önöknek, amit hallanak, nyugodtan dühöngjenek, telefonáljanak be, kommenteljenek, vagy kapcsoljanak át valami másra. De kérem ne akarják, hogy ez az egész ne legyen.
Az alternatíva ugyanis a néma, szomorú csend.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. augusztus 13-ai adásában hangzott el.
