Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
A jó Orbán-interjú esete a fehér hollóval – Selmeci János jegyzete
18/07/2025 18:03
| Szerző: Klubrádió/Selmeci János
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Én azért reménykedek abban, hogy a visszavonuló Orbán Viktor egyszer majd bemegy 8-10 órára egy stúdióba, és elmeséli, hogy miért nem akart minden magyar miniszterelnöke lenni, hogy jól érzi-e magát ebben a megosztott országban, és nem bántja-e, hogy ebbe az irányba vitte a hazáját. Persze, akkor sem fogom neki elhinni, amit mond.
Természetesen én is azok közé az újságírók közé tartozom, akik sokkal jobb Orbán-interjút készítettek volna, amelynek végére a miniszterelnök elhervadó csillagvirágként állna magányosan a számára szikkadt pusztának érződő stúdióban, és elhaló hangon azt mondaná: János, igaza volt, bevallom, lemondok.
A jó Orbán-interjú azonban nem fog elkészülni, a jövő évi választásig biztosan nem. Valójában én sem tudnám elkészíteni, már csak azért sem, mert elég nehéz lenne nem elküldeni a fenébe azt, aki szerint egy zsoldos vagyok, bár remélem legalább az okosabb, veszélyesebb fajta, márpedig a dolgom nem az lenne, hogy jól megmondjam a magamét a miniszterelnöknek, hanem például az, hogy az önök kérdéseit tegyem fel neki. Na, de őszintén, önöknek nem az lenne az első kérdésük, hogy nem megy-e a fenébe?
A jó Orbán-interjú azért sem létezik, mert igazából senki sem akarja, hogy elkészüljön. Vannak, akik szerint a miniszterelnöknek nem kell feltenni azokat a kérdéseket, mert azok hazug kérdések, vagy ha nem azok, akkor a nemzet vesztét okozhatják, mások pedig a válaszokra nem kíváncsiak attól az embertől, aki egy évtizede nem akar mondani nekik semmit. Tizenöt év fájdalmát és árulását nem lehet pár óra alatt kibeszélni, sokak számára pedig sosem lenne egyetlen Orbán-interjú sem elég jó, mert egyikkel sem érne véget a rendszer, amit gyűlölnek.
Egy rendes ellenzéki nem fogja elhinni még egy saját jogán sikeres youtubernek, sőt valószínűleg még Rónai Egonnak sem, hogy nem voltak tiltott témák, és nem előre megbeszélt kérdéseket tett fel, egy rendes ellenzéki semmit sem hisz már el abból, amit a miniszterelnök beszél (ugye, ha interjú elején egyből azt hazudja, hogy őt könnyű kérdezni, akkor úgy elég nehéz is lenne), és egy rendes ellenzéki nem is kíváncsi arra, hogy valójában milyen gondolatok állnak Orbán Viktor döntései mögött, ő meg nem akarja elmondani, pedig basszus, de jó lenne tudni.
Eddig nem értettem, hogy Orbán miért nem használja ki jobban ezeket a lehetőségeket, miért nem húz valami nagyot, miért nem beszél hozzám is, vagy legalább a saját táboron kívül máshoz, és talán ők is ezt mérhették, mert tegnap óta már jobban látni, hogy mire megy ki a játék, hogy ő még a Hatvanpusztára is válaszol, bátor ember, aki érti a világot, és emelt fővel megy csatába. Leírni semmiképpen sem érdemes őt, hinni a szavának vagy annak, hogy a választások megnyerésén kívül bármi másról is szólna a podcast show, szintén nem szabad.
Én azért reménykedek abban, hogy a visszavonuló Orbán Viktor egyszer majd bemegy 8-10 órára egy stúdióba, és elmeséli, hogy miért nem akart minden magyar miniszterelnöke lenni, hogy jól érzi-e magát ebben a megosztott országban, és nem bántja-e, hogy ebbe az irányba vitte a hazáját. Persze, akkor sem fogom neki elhinni, amit mond.
Addig pedig hadd meséljem el az egyik kedvenc történetemet. Váradi Júlia kollégánk egyszer véletlenül összefutott egy kulturális rendezvényen Lázár Jánossal, és ha már ott volt, interjút is készített vele, amiben megkérdezte a minisztert, hogy nem szégyelli-e magát esetleg.
Egész jó kérdés volt.