A gyanú – Szénási Sándor jegyzete

A bajai Szent Rókus kórház cáfolja azt, hogy nem kívánja alkalmazni a frissen végzett Kincse Csongor doktort, aki a diplomaosztón arról beszélt, hogy itthonmaradni akaró társaival együtt egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgozniuk.

A doktor úr persze az egészségügyi rendszerről beszélt, de hát az áthallások földjén ez a mondat nyugodtan jelentheti a rezsim egészét is, aminek persze része a kizsigerelt egészségügy is, mint ahogy minden a rezsim része. Voltaképpen tulajdonról kell beszélnünk, az orbáni politika ugyanis nem kormányoz, vezet, ne adj isten szolgál, hanem birtokol, a lovagi körnek hűbérként szétosztott gazdaságtól egészen a Brüsszeltől sújtott gubacsi hídig, és akkor még a fociról, és az áttelelt poloskákról nem is beszéltünk, mert azoknak is, a civileknek, újságíróknak, bíróknak is mindenható ura, csak ezeket utálja, és balsorsnak tartja.

Magyarán: ha valaki a MÁV-ról ejt keresetlen szavakat, vagy azon ámul, hogy a sokadik NER-feleség flangál olyan Hermès Birkin táskákkal, amelynek az átlagára 30 millió körül van, de akad 190 milliós tétel is, az minimum a haza ellensége, sorok között a hatalomnak üzenő, sötétben bujkáló brüsszelita. Árnyát a romlás bűze lengi körül.

Mármost Kincse Csongor azt direkte nem állította, hogy a bajai kórház megijedt volna az ő kritikus szavaitól, csak azt tartotta különösnek, hogy az ezután az igazgatótól kapott levél sok sikert kíván neki a pályán töltendő évek alatt. Kicsit hűvös, és távolságtartó hangnem valakitől, aki amúgy tanulmányi szerződést kötött a fiatal orvossal.

Nem vehetjük rossz néven, hogy Csongor kissé gyanakodni kezdett, mi is ezt tettük volna a helyében, sőt a média egy része még tovább is ment, és felidézte Illyés Gyula hallhatatlan szavait a magánszorgalmú kutyákról, akiknek már szólni sem kell, hogy valakit elugassanak, de azt is feltételezte, hogy az illetékes államtitkár utasította a kórházat, hogy álljon el a rendszerbántalmazó alkalmazásától.

Hiszen bármi lehet egy olyan rezsimben, ahol az autonómiáknak nemcsak az anyagi alapjait verték szét, de a lehetőségét is törvényekkel büntethetik, vagyis ahol minden erővel azt akarják elérni, hogy közösségek, nem kormányzati szervezetek, polgári társulások, egymással összefogó magánvilágok egyáltalán ne létezhessenek, csak atomizált egyének, akik nem társadalmat, csupán lakosságot alkotnak.

Az ilyen létezésben mindenki magányos, mindenki tart a másiktól, és alapból gyanakvó, hiszen bizalomra semmi oka, a hivatalossággal szemben meg főleg nem, hiszen az fosztotta meg minden immunitásától.

Az ilyen világokban az is természetes, hogy a történeteknek nincs se elejük, se végük, sosem záródnak le, mert sosem derül ki, miről is szóltak egyáltalán. Tényleg túlteljesíteni akart a bajai kórház, vagy a doktor félreértett egy levelet? Ha az előbbi az igaz, miért léptek vissza? Mégiscsak van olyan társadalmi nyomás, ami erősebb a félelemnél? Mégiscsak van szava a lelkiismeretnek? Ha pedig a minisztérium presszionálta volna a kórházat, akkor a hivatalos, befogadó nyilatkozat azt erősítené, hogy hosszabb távon ettől a hatalomtól már nem érdemes tartani?

Tegyük ehhez hozzá, hogy a doktor ezután több állásajánlatot is kapott.

Ez reményre adna okot. Ha azonban a második feltevés lenne a helyes, vagyis az, hogy a gyanakvás általános légkörében ez a fiatal, általunk még nem teljesen megrontott ember is eltévedt, akkor a remény mellett is nagy a baj. A bizalom könnyen megy, de nehezen jön vissza.

Így pedig egy új világ, bár nyerhet, de győzni csak sokára fog.

Szénási Sándor jegyzete a július 2-i Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)