„Klubrádió

KI MEREM MONDANI – beszélgetések a lehetségesről

Sorozatunk eddigi adásaiban főképpen az emberi lélek hétköznapi működéséről volt szó. Mindezek alapján úgy tűnhet, mintha az életet és benne az embert csak az érzelmeken - a fájdalom, a gyász, a veszteség no meg persze az öröm érzésén - keresztül vizsgálhatnánk. De ez nincsen így. Az ember másképpen is értelmezhető. A sorozat következő részeiben ebbe a másképp gondolkodásba nyerünk bepillantást. 2024 januárjától új részekkel jelentkezünk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a más szempontok, az újfajta megközelítések képesek kizökkenteni minket az élet sokszor egysíkú, megszürkült hétköznapjaiból. Aktuális, a mindennapokat érintő témákról lesz szó, csak a szokottnál tágabb értelmezésben, így adva perspektívát és új lendületet a folytatáshoz.

Szó lesz a különböző korok egymástól eltérő emberképeiről, majd arról, hogy mennyire vagyunk társas lények? Megvizsgálva az emberi társadalmak természetrajzát, benne néhány lehetséges közösségi életformát. És szeretnénk beszélni az emberiség lehetséges jövőképeiről, nem kikerülve azt a felvetést sem, hogy vajon halad-e előre az emberiség, ha igen, mennyiben, ha nem, miért nem? De szóba kerülnek a transzhumanizmus, a gender, a hipokrácia és egyéb, gyakran felmerülő magán és közéleti kérdések is.

A szakértők: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító.

A szerkesztő-műsorvezető: Sugár Ágnes.

 

Minden szerdán 19 órakor, ismétlés vasárnap 11 órakor.

 

Az Ki merem mondani már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Műsorhoz kapcsolódó cikkeink:

Hogyan kerüljünk el egy veszekedést?
Ki merem mondani

Hogyan kerüljünk el egy veszekedést?

2022. február 18. 16:38

A vita és a veszekedés között az a különbség, hogy míg a vitában a két fél érvelése nem fordul át személyeskedésbe, agresszióba, addig ez a veszekedésről nem mondható el, tehát míg egy vita a partnerek értelmes, érveléses eszmecseréjén alapul, addig a veszekedések nem vezetnek sehova, csupán konfliktusokhoz. Na, de miként kezeljük vitás helyzeteinket ésszerűen? Ebben Szendi Gábor pszichológus adott nekünk tanácsot.