Kedden szavaz a Néppárt a Tisza felvételéről
Magyar Péter arról számolt be, hogy semmilyen feltételt nem támasztott a pártcsalád velük szemben.
Magyar Péter arról számolt be, hogy semmilyen feltételt nem támasztott a pártcsalád velük szemben.
A külügyminiszter beszámolója szerint a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása immár előfeltételként szerepel a csatlakozási tárgyalások keretdokumentumában. Az Európa Tanács belga elnöksége június 25-re hívná össze az első kormányközi konferenciát a csatlakozásról.
A laphoz eljutott szakvélemény szerint legalább négy személy felelős a balesetért, amelyben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia több métert zuhant előadás közben tavaly novemberben.
Az NVB határozata alapján nem kell megismételni a választást abban a két kerületben, ahol Szentkirályi neve vékonyan volt kihúzva. Még kérdés, hogy ebben az ügyben Vitézy a Kúriához fordul-e.
A NVB péntek este fél nyolc magasságában jelentette be, hogy az újraszámolt érvénytelen szavazatokból Grundtner Andrásra 53, Karácsony Gergelyre 112, Vitézy Dávidra 395 érvényes szavazat érkezett.
Reméljük, ez egy csodálatos európai barátság kezdete – mondta Magyar.
Schadl-Baranyai Helgát szintén felfüggesztették végrehajtói pozíciójából, de irodája helyettesítéssel továbbra is szépen termel.
A magyar rendőrség délután 1-kor eltávolította Salis lábáról az elektromos nyomkövetőt.