„Támogassa
A lényeg

Tarlós: Szentkirályival szerezheti a legtöbb szavazatot a Fidesz

16/03/2024 08:20

| Szerző: Klubrádió

A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati munka teljes spektrumát.

Szentkirályi Alexandra rendelkezik a legjobb lobbierővel Budapest érdekeit illetően – mondta Tarlós István, a Fidesz által támogatott volt főpolgármester a kormányközeli Indexnek.

Csütörtökön derült ki, hogy a Fidesz budapesti választmánya a kormányszóvívő Szentkirályit javasolja főpolgármester-jelöltnek, aki el is fogadta a felkérést. A végső döntést a párt országos választmánya hozza majd, minden bizonnyal támogatni fogják a jelölést, hiszen Szentkirályi már be is jelentette, hogy távozik jelenlegi pozícióiból.

A politikus 2010 és 2014 között fővárosi képviselő volt, majd Tarlós István egyik helyettese lett, a kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatokat látta el. Tarlós most az Indexnek úgy fogalmazott, "valamikor én találtam őt ki". A volt főpolgármester nem egyeztetett a Fidesz vezetésével, de örül Szentkirályi jelölésének, szerinte vele tudják elérni a legtöbb szavazatot. Akár a kampányát is segítené – mondta a lapnak.

Tarlós István és Szentkirályi Alexandra
 
 Tarlós István Budapest főpolgármestere (j2) és Szentkirályi Alexandra  (akkor még Szalay-Bobrovniczky Alexandra) főpolgármester-helyettes (j) az erdélyi Tusnádfürdőn 2018. július 26-án.
 
Fotó: MTI/Veres Nándor
 

Beszélt Vitézy Dávidról is – akinek a neve többször felmerült, mint potenciális jelölt. Szerinte Vitézy a közlekedésen kívül semmihez sem ért, miközben Szentkirályi "tájékozott az önkormányzati spektrum teljes szélességét illetően, illetve hiszem, hogy vitatható, de ő rendelkezik a legjobb lobbierővel Budapest érdekei szempontjából" – fogalmazott Tarlós.

"Ha Szentkirályi Alexandra erősségeit nézzük, akkor [...] a kommunikációs képességeit kell kiemelnem. Miközben Vitézy agresszíven hadar, Karácsony Gergely folyton jajveszékel" – bírálta a regnáló főpolgármestert is elődje.