„Támogassa
A lényeg

Szentkirályi Alexandra nem marad kormányszóvivő

14/03/2024 21:21

| Szerző: Klubrádió

Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy több mint négy év után nem folytatja tovább kormányszóvivői munkáját, a főpolgármester-jelöltséget pedig megtiszteltetésnek és feladatnak nevezte.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Fidesz budapesti választmánya csütörtöki ülésén egyhangú döntéssel Szentkirályit javasolta a Fidesz-KDNP-szövetség főpolgármester-jelöltjének. A végső döntést a Fidesz alapszabálya szerint a Kövér László vezette országos választmány hozza majd meg.

A Fidesz budapesti szervezete szerinte Szentkirályi vezetésével „a város új lendületet kaphat és ismét fejlődésnek indulhat”. Szentkirályi Facebook-oldalán jelezte, hogy a felkérést elfogadja, mert szerinte itt az ideje lecserélni a lejárt lemezt. Videójában gyurcsányozott is, szerinte „a nemzet fővárosa ma Gyurcsány Ferenc fogságában van. Ő csinált főpolgármestert Karácsony Gergelyből, majd ültette a nyakába a saját, levitézlett embereit”.

A csütörtök esti Magyar Közlönyben a kormányszóvivői bejelentéssel párhuzamosan az is megjelent, hogy visszavonják Szentkirályi kinevezését a hazai kommunikációért és az országmárka kialakításáért felelős kormánybiztosi posztról.

Szentkirályinak a fővárosban a jelenlegi főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel kellene megmérkőznie, akinek újrázását a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd támogatja. A Jobbik-Konzervatívok Brenner Kolomant, a Mi Hazánk pedig Grundtner Andrást indítja a választáson. Az LMP korábbi hírek szerint Vitézy Dávid közlekedési szakemberrel, volt államtitkárral tárgyal az indulásról.

(via telex.hu)