„Klubrádió
A lényeg

"Szomorú és dühös vagyok" – írta az írónő, akinek könyve miatt megbírságolták a Lírát

20/07/2023 17:00

| Szerző: Klubrádió

Alice Oseman írónő a közösségi oldalán osztotta meg, hogyan érez, miután a kötete miatt Magyarországon a Fővárosi Kormányhivatal 12 millió forintos bírságot szabott ki a Líra könyvesboltra.

Oseman a szerzője a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című ifjúsági sorozatnak, amelyről a Sára Botond vezette hivatal azt állapította meg, hogy "homoszexualitást jelenítenek meg", mégis a "gyermeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”. A Líra egyik boltjában a képregényt, az ifjúsági könyvek között, illetve fólia nélkül helyezték el, emiatt a cég a a magyar könyvkereskedelem történetének legnagyobb összegű büntetését kapta.

Az írónő 1,8 millió követőjével egy 24 óra után eltűnő történetben osztotta meg véleményét a queer (vagyis LMBTQ témájú) irodalom elleni hadjáratról, a posztot a Könyves Magazin mentette le.

"Nagyon szomorú és dühös vagyok, hogy ez megtörténhet. A queer fiatalok megérdemlik, hogy viszontlássák magukat az irodalmi művekben. A queerség nem helytelen a gyermekek számára. Szeretetemet küldöm mindenkinek, aki ez ellen küzd és támogatja a queer könyveket" – fogalmazott Oseman.

Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója úgy nyilatkozott a Klubrádiónak, hogy azért a könyvkereskedőket büntetik, mert őket el lehet érni Magyarországon, szemben a streamingszolgáltatókkal vagy a pornóoldalak üzemeltetőivel. Arról is beszélt, hogy a jogalkotók nyilvánvalóan nem láttak még eleven tinédzsereket és szóba került az is, hogy a Meseország Mindenkié épp annak köszönhetően lett bestseller, hogy Dúró Dóra ledarálta.

David Pressman az amerikai nagykövet rezidenciáján tartott pikniken arról beszélt, hogy a könyvek és az eszmék nem arra valók, hogy a politikusok kontrollálják őket. Itt név szerint is megemlítette Alice Osemant: