„Zajlik
A lényeg

Politikai áthallások miatt letiltotta a Budenz a gyerekek március 15-iki előadását

16/03/2023 07:37

Egy szülő felháborodott, azóta eltűnt írása szerint március 14-én a budapesti Budenz József Általános Iskola és Gimnázium igazgatója egy előadás után letiltotta a negyedikesek március 15-iki műsorát, mert szerinte aktuálpolitikai áthallások vannak benne. (Kétszer mutatták volna be a helyhiány miatt).

A szülők az írás alatt felháborodottan írtak gyermekeik csalódottságáról, bár volt olyan szülő, aki annak örült, hogy egyszer be tudták mutatni, és nem értette, hogy miért lenne cenzúra, ha másodjára már nem mehetett az előadás. A gyerekek pedig annyira felháborodtak, hogy a folyosón tiltakoztak.

A 444.hu-nak Csenki József igazgató megerősítette a döntését, és úgy fogalmazott: ha most leírom az utalásokat, akkor nem lett volna értelme a leállításnak. A cenzúrát sem tagadta, hiszen azt mondta, "pedagógiai és emberi meggyőződésem szerint egy köznevelési intézménynek nem feladata az, hogy a tanulók számára napi politikai kérdésekben állást foglaljon, vagy akár állásfoglalást közvetítsen – különösen nem egy iskolai ünnepség keretében, amelynek megtekintése minden tanuló számára kötelező”. A 444 szerint az egyik probléma az Akasszátok fel a királyokat című Petőfi vers volt, amivel kapcsolatban az igazgató úgy vélte, mindenki Orbánra fog gondolni.

Álljon itt a vers:

AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!

Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával újra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! -
Akasszátok föl a királyokat!

Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad -
Akasszátok föl a királyokat!

Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt -
Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? -
Akasszátok föl a királyokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad -
Akasszátok föl a királyokat!