„Klubrádió
A lényeg

Miért akart Schadl Varga Judittal találkozni?

25/01/2023 10:41

Egyre gyakrabban került elő a Schadl-Völner-ügyben Varga Judit igazságügyi miniszter neve. A magyar bírósági végrehajtói kar egy éve rácsok mögött ülő elnökét számos bűncselekménnyel vádolják, és vesztegetés gyanújával Völner Pál, az igazságügyi minisztérium volt államtitkára is komoly büntetés elé nézhet, de az ügyben számos bírósági végrehajtót gyanúsítanak bűncselekményekkel.

A gyanút erősíti, hogy mindegyiküket lehallgatták, és a lehallgatások számos esetben megerősítik a súlyos bűncselekmények elkövetését. Az ügyet a 444 robbantotta ki, az elmúlt napokban pedig a Blikk magukat a lehallgatott beszélgetéseket közölte több részleben. Szerdán például arról beszélgettek Schadl és Völner, amikor az előbbi már sejtette, hogy valaki nyomoznak utána, hogy Völner hozzon össze egy találkozót Varga Judit miniszterrel is. A kérésnek Völner akadékoskodás nélkül eleget tesz, és Ígértet tesz arra, hogy egy közeli napon egy időpontban megszervez nekik egy találkozót.

Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt bizottsági meghallga
 

 
Budapest, 2019. július 4. Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésén az Országház Nagy Imre termében. Mellette Völner Pál, az Igaszságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd
 

 

Völner már korábban is szerette volna, ha az ügyben a rendőrség Varga Juditot is kihallgatja, tavaly nyáron az ügyvédje azt kezdeményezte a nyomozásban, hogy a miniszter tegyen tanúvallomást, mert szerinte egyes kérdésekre csak a volt főnöke tudna válaszolni.

A most nyilvánosságra hozott felvételen az alábbi párbeszéd hallható Schadl és Völner között:

  • Schadl: Valamikor esetleg, úgy hétfő-kedd-szerda körül tudunk beszélni egy tíz percet jó miniszter asszonnyal?”
  • Völner: „Jó megpróbálok akkor bejelentkezni nála… És te akarsz beszélni vele?”
  • Schadl: „De úgy, hogy te is ott legyél azért.”
  • Völner: „Mit jelöljünk meg neki?”
  • Schadl: „A tényleges téma a következő. Itt elindultak ugye ezek a felfüggesztések, fegyelmi eljárások, és nagyon barátságtalan reakciók vannak. Majd neked személyesen elmondom, de már ilyen fenyegetésekig mennek, meg közölték, hogy mindenkit lejáratnak, meg…”
  • Völner: „Én nagyon szívesen kezelem. Ha van ilyen, a minisztérium nem hagyja szó nélkül.”