„Klubrádió
A lényeg

Két másik EP-képviselő ellen is nyomoznak

3/01/2023 14:20

| Szerző: Klubrádió

A belga ügyészség Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az Európai Parlament korábbi alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

Az Európai Parlament a belga igazságügyi hatóságok kérelmére sürgősségi eljárást indított két képviselője mentelmi jogának felfüggesztésére – közölte az Európai Parlament.

Az EP tájékoztatása szerint a vonatkozó intézményi eljárás megkezdését Roberta Metsola, az EP elnöke hétfőn kezdeményezte, az EP elnöke ugyanakkor nem nevezte meg az érintett képviselőket.

Megerősített információk szerint a belga ügyészség Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az Európai Parlament korábbi alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogának felfüggesztését kérte január 2-án.

Azt írták: az első eljárási lépések megtörténtek, az EP-elnök a lehető legelső adandó alkalommal, várhatóan január 16-án, az EP strasbourgi plenáris ülésén bejelenti a hivatalos ügymenet megkezdését. A mentelmi jog felfüggesztéséről szóló kérelmet ezt követően az EP jogi bizottsága (JURI) elé terjesztik, hogy tegyen javaslatot a szükséges határozat elfogadására.

Az EP közleményében közölte azt is, hogy az EP elnöke az elkövetkező hetekben bemutatja majd az intézmény átláthatósági szabályainak reformjára vonatkozó javaslatait, beleértve a jelenlegi szabályok felülvizsgálatát és a belső rendszerek javítását.

 
Eva Kaili
 
Eva Kaili görög EP-képviselő, az Európai Parlament korábbi alelnöke. Kép: euranet_plus / Wikimedia Commons
Fotó: PABLO GARRIGOS / 
 

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Panamában nyomoznak az EP-alelnök ügyében.

Az Európai Parlament elnöke úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti Eva Kaili alelnöki hatáskörét. A tisztségéből végleges eltávolításáról az uniós törvényhozó testület a jövő heti plenáris ülésen szavaz.

Ezt követően a belga hatóságok őrizetbe vették, Görögországban pedig befagyasztották vagyonát.

Kaili részleges beismerést tett, amely szerint arra utasította az apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét. Azt viszont tagadja, hogy pénzt fogadott volna el Katartól. Szabadon bocsátási kérelmét azonban a bíróság elutasította.