„Klubrádió
A lényeg

Ismét tüntetnek a debreceni akkugyár ellen

9/02/2023 19:48

| Szerző: Klubrádió

Csütörtök este több százan gyűltek össze Debrecenben a Csapó utcában az LMP kezdeményezésére, hogy az ott létesítendő kínai akkumulátorgyár ellen tüntessenek.

A Telex tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy hangos, dühös tömeg gyűlt össze, és az egyik leggyakoribb skandálás, a "Nem hagyjuk!"

A tüntetésen beszédet mondott az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt, aki arról beszélt, hogy az akkumulátorgyárak létesítése elleni küzdelem közös nemzeti ügy.

A nemzeti ügy voltát egy országos népszavazás kiírásával is megerősítenék. Ehhez el is kezdték már az aláírásokat gyűjteni, és Debrecenben már olyan hírek terjedtek, hogy olyan sokan írtak alá, hogy helyben elfogytak az aláírási ívek.

A tüntetők az eseményre várták, Debrecen polgármesterét, Papp Lászlót, és a Hajdú-Bihar vármegyei főispánt is, Rácz Róbertet is, de mindketten távol maradtak. Erre a tömeg hangos fújolással reagált.

A tüntetés előtt a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csapata és az aHang egy 12 ezer ember által aláírt petíciót akart átadni a polgármesternek, de azt végül Szekeres Antal jegyző vette át. A helyiek szerették volna azt is megtudni, hogy mikor fogadja Papp László a civileket, hogy egyeztessenek az akkumulátorgyárról.

Míg Magyarország kormánya azt célozza meg, hogy az ország akkumulátor-nagyhatalommá váljon, addig az ellenzéki pártok és az üzemekre kinézett települések lakóinak többsége elutasítják ezt a tervet. Debrecenben is már több tüntetés volt és feszült, botrányos egyeztetés, közmeghallgatás zajlott az ügyben.