„Köszönjük
A lényeg

Az LMP beadta a népszavazási kérdését akkumulátorgyár-ügyben, tüntetés lesz Debrecenben

23/01/2023 12:53

| Szerző: Klubrádió

Schmuck Erzsébet LMP-társelnök a pénteki, akkugyár-ügyi közmeghallgatáson jelezte Debrecenben, hogy országos népszavazást kezdeményeznek a CATL-projekt miatt. A Fenntartható fejlődés bizottság LMP-s elnöke hétfőn már be is adta a párt országos népszavazási kérdését a Nemzeti Választási Irodában – írja a hvg.hu.

A kérdés így szól:

Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?

Keresztes L. Lóránt LMP-s frakcióvezető a kérdés beadása után tartott, a Facebookon közvetített villám-sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány gyakorlatilag semmibe vette azt, hogy az ország nagyon komoly és mély energiaválsággal küzd. Az akkugyárak rendkívül veszélyes technológiával dolgoznak, és óriási kockázatot jelent a szennyezés veszélye. A kormány úgy dönt ilyen gigaberuházásokról, hogy nem kérdezte és nem kérdezi meg a helyi embereket, és azokat az óvintézkedéseket sem teszi meg, melyek minimálisan elvárhatóak lennének.

 
Schmuck Erzsébet. Forrás: Facebook 
 
 

Ha pedig már felmerül a szennyezés lehetősége, mint Gödön, akkor pedig a kormány sajnos nem a helyi lakoság oldalára áll, hanem az idegen befektetők érdekeit nézi, akik az üzemekkel elhasználják a természeti kincseinket, miközben a profitot elviszik az országból, és  nem a helyi munkaerőnek adnak lehetőséget, hanem jellemzően a külföldi munkavállalóknak – mondta Keresztes.

Az LMP tüntetést szervez Debrecenbe február 9-e, csütörtökre, 18 órára a Csapó utca 1-5 szám alatt.