„Köszönjük
A lényeg

Lehazaárulózták a vármegyei főispánt Debrecenben

20/01/2023 12:29

Az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt a debreceni CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetéséről szóló közmeghallgatás – számolt be a Telex.

Az eseményt egy 160 ülőhelyes terembe hívták össze, de az érdeklődés akkora volt, hogy több mint kétszázan zsúfolódtak be a helyiségbe. Az eseményen Rácz Róbert Hajdú-Bihar vármegyei főispán és Dr. Hajduné Dr. Kovács Mária Mónika, a vármegyei kormányhivatal főosztályvezetője próbálták meg bemutatni a környezetvédelmi engedélyeztetés menetét, de a résztvevők néhány percenként fújolással, bekiabálással szakították meg őket,

a főispánt többször is lehazaárulózták.

– tudósított a lap.

 

A Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szerint nem veszélyezteti a Debrecenben és környékén élők biztonságát a tervezett akkumulátorgyár. Ezért meg is adták azt a katasztrófavédelmi engedélyt, ami alapján a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem építési engedélyezési eljárása elindítható – írtuk a Népszava beszámolója nyomán pénteken délelőtt.