„Zajlik
A lényeg

A Spar-vezető nyilatkozata után feljelentették Orbán Viktort

18/03/2024 10:00

| Szerző: Klubrádió

"A boltok tervezett einstandolása" miatt – üzente Lukács László.

Feljelentést tettek a Spar-boltok tervezett einstandolása ügyében – írta a Facebookon Lukács László, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke.

Lukács így indokol: a cég osztrák vezetője arról nyilatkozott, hogy maga a miniszterelnök győzködte őt, hogy adja el a céget a miniszterelnök rokonának. Ez nyilván nem történt meg, így jöttek a különadók a cégre. És feltehetően jön még majd más is, hiszen a miniszterelnök a 3000 napnál is régebb óta tartó rendeleti kormányzásával lényegében bármit megtehet.

Az állami forrásokat nem arra kell felhasználni, hogy a "sógoroktól" a "vejkónak" vegyen az állam céget, hanem arra, hogy a legkisebb vállalkozások úgy és olyan támogatást kapjanak, hogy eredményesen helyt tudjanak állni a kiskereskedelemben – üzente Lukács László.