Orbánék mellőzése helyett együttműködést követelnek
Itt a demokráciák, tehát a jók, ott pedig Oroszország, Kína és a többi gonosz? A látszatok csúcstalálkozójának nevezi Theo Sommer a Die Zeit újságírója a múlt heti demokrácia csúcsot.
Itt a demokráciák, tehát a jók, ott pedig Oroszország, Kína és a többi gonosz? A látszatok csúcstalálkozójának nevezi Theo Sommer a Die Zeit újságírója a múlt heti demokrácia csúcsot.
20 esztendőnk hatalom címmel indítunk visszatekintő sorozatot a húszéves Klubrádió honlapján, ahol az elmúlt két évtized néhány emlékezetes műsorából szemezgetünk. Bizony, volt idő, amikor még a Fidesz szóba állt a Klubrádióval. Szijjártó Péter - a Fidesz akkori szóvivője - nyilatkozott nekünk 2006. október 24-én.
Matolcsy jegybankelnök feldarabolná Budapestet, 600 ezres városmagot hagyna belőle, több kerület, mint a XIV. is, önálló városokká válnának. Zugló polgármestere reagált.
A begyűjtési törvény speciálisan a nagy kereskedelmi multikat diszkriminálja, de semmit nem tesz a hazai vállalkozások fejlesztéséért – véli Dávid Ferenc, a DK szakértője.
Ott áll zsebre tett kézzel, és önelégült mosollyal a tízmilliárdos hitelekből terjeszkedő ingatlanguru, aki láthatóan elhiszi, hogy ő most a világ legjobb embere.
A TEK és a köztársasági elnök személyét védő testület közti rivalizálásról van szó, nem arról, hogy Ádert emberein keresztül figyelnék meg – véli Kuncze Gábor.
Utcai akciókat szerveznek a pedagógus szakszervezetek több nagy városba, hogy felhívják a figyelmet, mekkora gond van a közoktatásban. Szűcs Tamás, a PDSZ-tól közölte, nem csak a túlzott központosítás a baj és az, hogy kevés a pedagógus, az is félő, hogy nagyrészt nem eléggé felkészült emberek kerülnek ki tanárképzésből.
Mivel Völner Pál csak az államtitkári pozíciójáról mondott le, és még továbbra is parlamenti képviselő, így nincs annak akadálya, hogy a parlament az ő mandátumának felfüggesztéséről szavazzon, ami után a hatóságok lefolytathatják ellene a nyomozást. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Reggeli gyorsban beszélt a Völner-ügy furcsaságairól, Varga Judit jogi és politikai felelősségéről valamint arról, hogy miért indulhatott most nyomozás egy államtitkár ellen, illetve hogy miért nem használtak ellene titkos eszközöket.
Macron számára világos, hogy a francia adófizetők által fizetett milliókat Orbán zsebre vágja, és számára ez tűrhetetlen. Eörsi Mátyás elemezte a francia elnök bp-i útját.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a magyar ellenzékkel is találkozott. Az üzenet világos: ha azt akarod, hogy ez a helyzet megváltozzon, akkor tudod, hogy kire kell szavaznod. Kárpáti János lapszemléje.
Orosz József riporter beszélgetett az '56-os forradalom 50. évfordulójának másnapján Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel.
A Direkt36 írt arról, hogy Áder János legközelebbi testőreit is megcélozták a Pegasusszal. Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója szerint ez „párját ritkító”.