Együtt sírunk, együtt nevetünk
Vendégeink segítségével megnéztük azokat a trendeket és okokat, amik alapján meghatározható egy ingatlan ára, illetve a konkrét statisztikai adatok is napirenden voltak.
Vendégeink segítségével megnéztük azokat a trendeket és okokat, amik alapján meghatározható egy ingatlan ára, illetve a konkrét statisztikai adatok is napirenden voltak.
Az emberkereskedelem áldozatainak száma a járvány alatt csökkent, de ettől még nagy a látencia. A háború miatt érkezők inkább nyugatra menekülnek, ahol szexuális kizsákmányolás áldozatai lehetnek. Magyarországon pedig a csicskáztatás különösen elterjedt. Az áldozatokról beszélt De Coll Ágnes aktivista a Reggeli gyorsban.
Snétberger Ferenc hazalátogatott, és Váradi Júlia elkapta őt, hogy szerepeljen a Dobszerdában.
A korábban Orbán-párti Washington Examiner szerint a NATO a kölcsönös bizalomra épül, de a két ország elvesztette azt. A NATO-szerződés három cikkelyét is megsértik. Van olyan amerikai lap, amely azonban Orbánt kivételesnek, egyedüli békepártinak mutatja be a kormányfő a kultúra napján elmondott beszéde alapján. Orosz propaganda magyar módra: orosz újságok magyar lapokra hivatkozva állítják, az ukránok holttesteket rejtegetnek vasúti hűtőkocsikban. Nemzetközi lapszemle.
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, az oroszokkal szemben kötbérkövetelésük van, és a háború megnehezítette az ügyet, pedig azt a pénzt is fordíthatnák klímára.
30 éven át azt hittük, nem lesz többé szükség Európában erős hadseregekre, szinte korlátlan muníció előállítására képes hadiiparra. Egy rémálom vált kínzó és fenyegető valósságá, még fel sem fogtuk igazán.
Az ócska, irredenta szöveg összemossa a hazát és az államot, Orbán minden szava hatalmának fenntartását szolgálja.
A publikációk számának csökkenéséből és az egyetemi rangsorokból világos: nem sikertörténet az alapítványosítás.
Fontos felfedezést tettek magyar agykutatók, akik egy új kommunikációs útvonalra bukkantak az agyban. Hogy pontosan miről is van szó, arról egyikük, Acsády László beszélt a Reggeli gyorsban.
Tragédia, ami a magyar honvédségnél történik, mondta Vadai Ágnes DK-s politikus a Reggeli gyorsban miután Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter a 45 éven felüli tiszteket és tábornokokat kirúgta a hadseregtől. A botrányt Vadai robbantotta ki, aki szerint most azokat rúgják ki, akiknek jó kapcsolatuk van a NATO-val, és félő, hogy az amúgy rendkívül rossz megítélése tovább romlik a titkosszolgálatoknak.
Ukrajna gazdasági összeomlás szélén van, és az EU további eladósodásba vezeti. Ehelyett a tagországoknak kétoldalú megállapodással kellene támogatnia a háborúba sodródott országot, ahol lassan a napi szintű finanszírozás is gondot jelent. Szlovákiában egyelőre elhárult a veszély az előrehozott választásokkal kapcsolatban, de ősszel még könnyen új kormány alakulhat. Az egyik jelölt, Fico, aki Orbán Viktort másolná. De mi a terve Netanjahunak? Nemzetközi lapszemle.
A Párbeszédből a Demokratikus Koalícióba átlépett Kocsis-Cake Olivio szerint eddig egyedül a DK oldotta meg az ellenzék házi feladatát, hogy mutasson kormányzóképességet.