„Zajlik
Reggeli gyors

Vakcinát csak biztos forrásból érdemes venni

15/01/2021 15:50

| Szerző: Klubrádió/K.K.

Orbán Viktor szerint nagyon gyorsan be lehetne oltani mindenkit, aki kéri, ha lenne elég vakcina. De hát Brüsszel megint lassú. Bezzeg kínai oltóanyagból lenne bőséggel.

2021. január 15. Reggeli gyors - részlet 21.01.15. Balkányi László
12:38
00:00

A miniszterelnök péntek reggel azzal állt elő, hogy a Magyarországon megteremtett egészségügyi kapacitás lehetővé tenné a mostaninál jóval több ember beoltását is, ha lenne elég vakcina. Ha lesz, „talán már jóval nyár előtt is visszakapjuk az életünket” – mondta. Majd hozzátette, hogy nem akarja Brüsszelt kárhoztatni a lassúságért. Felvázolta az általa elképzelt megoldást is: „Kínai vakcina van, tömegesen is tudunk szerezni. Ezek a csatornák meg vannak nyitva. Már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság azt mondja, hogy ez rendben van.” Ezzel tehát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek üzent. (Megjegyzendő, hogy Orbán Viktor fenti kijelentései után érkezett a hír, mely szerint az egyik érintett kínai gyógyszercég elnöke váratlanul lemondott egy másik vezetővel együtt.)

A reggeli gyorsban kicsit részletesebben is érdeklődtünk arról, hogyan is történik egy vakcina kifejlesztése, gyártása, elosztása. Balkányi László, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ volt tudásmenedzsere adta meg a válaszokat.

Miért tűnik úgy, hogy lassú a vakcinák gyártása? A szakember szerint ez nem lassú, hanem éppen az ellenkezője, rendkívül gyors. Egyéb esetekben a kifejlesztés több évet vesz igénybe, a gyártás megszervezése ismét csak időbe telik. Egy vakcinához szükség lehet 50 féle anyagra is, amelyek közül egyik-másik elfogyhat, ha 2-3 milliárdos gyártási darabszámról van szó. A Covid-19 elleni oltóanyag előállítása ennyi idő alatt tehát óriási eredmény. A Pfizer – BioNTech vakcinából már 20 millió forgalomba került.

Ez annak köszönhető, hogy az országok összefogtak. Az Európai Unió szervezte a kapacitások lekötését, előfinanszírozta a gyártást, hogy polgárait védje. Az oltóanyag gyártását nem úgy kell elképzelni, hogy van egy gigantikus méretű laboratórium, és csak ott készül minden. A világon bárhol, az alkalmas gyógyszergyárak ráállhatnak erre is, ha megkapják a szükséges gyártástechnológiát. Ennek átadása most zajlik. Békeidőben az oltóanyagok 60 százaléka Indiában készül. Ott is lehet talán növelni a kapacitást, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a covid idején sem szűntek meg más betegségek. Mellesleg Magyarországon is gyártottak és gyártanak oltóanyagot, de az itt lévő technológia nem alkalmas a covid elleni védőoltás készítésére. Ez már más.

Balkányi László megjegyezte, hogy az EU a legigazságosabb módon, lakosságarányosan osztja el a rendelkezésre álló vakcinákat a tagországok között. Egyébként az Európai Gyógyszerügynökség is jól halad az engedélyezési eljárásokkal, hamarosan újabb vakcinákat is lehet majd használni. Azt azonban célszerű szem előtt tartania minden országnak, hogy engedélyezett oltóanyagokat használjon. Az nem tiltott, hogy egy-egy tagország olyan gyártóktól is vásároljon, amelyekkel az EU nem kötött szerződést. De a magyar kormány közvetlen egészségügy beszerzéseivel kapcsolatban talán érdemes felidézni a lélegeztető gépek ügyét. Arról már kiderült, hogy fölöslegesen sokat vettek, nagyon drágán és részben használhatatlan minőségben.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd.

Reggeli gyors
2021.01.15. 06:00
Műsorvezető: Pálinkás-Szüts Róbert