„Klubrádió
Reggeli gyors

Ukrajna nem fog győzni – idézik világszerte Orbán szavait a Tucker Carlson-interjúból

31/08/2023 09:19

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Felbolygatta a nemzetközi sajtót Tucker Carlson Orbán-interjúja. Az amerikai jobboldali sajtó Trump dicséretét emelte ki, az ukrán pedig azt, hogy a magyar kormányfő szerint nincs realitása a Krím visszaszerzésének és az ország NATO-taggá válásának. 

Az időnként szélsőségbe hajló, jobboldali Washington Times és számos hozzá hasonló sajtóorgánum futtatja Orbán Viktor Tucker Carlsonnak adott interjúját, hisz kiváló kampányelem ez, jó kis reklám a négy vádemelést megélt, 200 ezer dollár óvadék fejében szabad lábon védekező Donald Trumpnak, akit visszasír a magyar kormányfő. Egyrészt azért, mert szerinte csak az ő, újbóli hatalomra kerülésével lehetne véget vetni a háborúnak, másodsorban kiemelte azt is, hogy az elmúlt évtizedek legjobb külpolitikát valósította meg, mert "Oroszországgal, Észak-Koreával és Kínával szépen viselkedett". Trumppal a hatalomban egészen biztosan nem támadta volna meg a Kreml Ukrajnát – ismételte a régóta hangoztatott tézisét. Mint ahogy azt is, hogy a nyugati világ egyedüli megmentője kizárólag ő lehet. Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút, mert hamarabb kifogy a katonáiból, mint Oroszország – nyomatékosította.

 
Tucker Carlson és Orbán Viktor interjú közben
 

Orbán szabadság értelmezését is beemelte a szerző, miszerint Moszkvának nem a szabadság a fontos, amit nyugaton alapvető értéknek tekintenek, hanem az, hogy egyben tartsa a hatalmas országot. Mallory Wilson megemlíti azt is, hogy 2021 után ez a második interjú, amit a magyar kormányfő a Fox News egykori sztárjának adott, amire a Budapestre csodálatos kilátást nyújtó teraszon kerítettek sort. Természetesen kitért a Trump vádemelésére vonatkozó részekre is, amely szerint egyrészt: Magyarországon azt bizony nem lehet elképzelni, hogy az igazságszoltáltatást a politikai ellenfele ellen fegyverként vessék be, mint ahogy ez most történik Trumppal, aki Magyarország jó barátja. Ez a barátság pedig a történelem megítélésén és a szívből jövő, azonos értékrenden alapul. Tegyük hozzá, hogy épp most nyilatkozott Bob Woodward, a Watergate-botrány kirobbantójáként világhírnevet szerzett újságíró az egyik amerikai tv-csatornának, hogy Trump nem tett mást, mint tudatosan félrevezette a saját embereit és ezzel az országot is, ami szerinte az összes vádpont közül a leglényegesebb. 

A Menafn (Közel-keleti és Észak-afrikai pénzügyi hírügynökség) azt emelte ki az Orbán-interjúból, hogy ha a valaki ugyanazt tenné a Török Áramlattal, mint amit tettek tavaly az Északi Áramlattal – azaz felrobbantaná –, akkor azt Magyarország és Szerbia háborús oknak és terrortámadásnak tekintené, és azonnal reagálna. A miniszterelnök hozzátette, ezt a németekkel valószínűleg meg lehet tenni, de a mi térségünkkel biztos nem.

Újabb szivárgás az Északi Áramlat gázvezetékeken
 
A svéd parti őrség felvételén földgáz bugyog fel az Északi Áramlat 2 csővezetékből a Balti-tengeren, 2022. szeptember 28-án. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Svéd parti őrség
 

A Politico a Carlson-interjú összefoglalójából azt emelte ki, hogy Orbán szerint azzal hitegetni, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút, hazugság. Orbán szerint Oroszország napról napra egyre erősebb lesz. Ukrajna pedig semmilyen körülmények között nem tudja megnyerni a háborút. A szerző a cikk elején siet leszögezni, hogy maga az interjút készítő Tucker Carlson ellentmondásos figura, noha nem részletezi, hogy Trumpról a háta mögött csak rosszat tudott mondani az utóbbi időben, de ez nem számított, amikor újra leült interjúzni vele, mert mindketten nagy népszerűségnek örvendenek, amit együtt csak megdupláznak. Lásd az utóbbi X-en (korábban Twitter) megjelent interjújukat.

A török Anadolu Ajansi pedig azt emeli ki, hogy Orbán a harmadik világháború kirobbanásának a veszélyére figyelmeztetett ebben az ominózus interjúban, amennyiben nyugati katonák betennék lábukat Ukrajnába.

 
Oleg Nikolenko
ukrán külügyi szóvivő
 
Forrás: Facebook
 
 

Az ukrán külügyminisztérium is reagált az interjúra, amelyben Orbán Ukrajna nyugati segítésének a leállítására szólított fel – emeli ki az Ukrainszkaja PravdaOleg Nikolenko ukrán külügyi szóvivő a Facebookra kitett üzenetét ismertetik a helyi lapok, aki már-már kezdett aggódni, hogy jóideje nem vagdalkozott Orbán Viktor Ukrajnával. De, ami késik, nem múlik. A külügy kifogásolta, hogy Orbán a Nyugat és Oroszország közti új biztonsági megállapodást szorgalmaz, illetve azt, hogy a magyar kormányfő szerint nincs realitása a Krím Ukrajnához való visszacsatolásának, mint ahogy az ország NATO-tagságának sem. A külügy nevében Nikolenko azt írta, nem tudjuk, hogy szokott ez lenni Magyarországon, de az biztos, hogy Ukrajna nem fog alkuba bocsátkozni se a területeiért, se a szuverenitásáért. A béke sem alku tárgya. Az oroszok pedig, bármilyen ügyvédeket is fogadnak fel, felelni fognak az ukránoknak okozott károkért.

A Radio Svoboda azaz a Szabad Európa orosz nyelvű kiadásában egy kicsit sarkosabban adták vissza Orbán gondolatait, miszerint felszólította a nyugati országokat, tegyenek le Ukrajna NATO-tagfelvételének a lehetőségéről és a Krím visszaadásáról. Hozzáteszik azt is, hogy Orbán az egyetlen állami vezető az egész Európai Unióban, aki szóba áll Putyinnal, illetve a magyar kormány az egyetlen, amelyik nemhogy függetlenedne Oroszországtól, de áprilisban a korábbinál nagyobb volumenű gázszerződést kötött a Török Áramlat keretein belül a háborúban álló országgal.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.