„Klubrádió
Hetes Stúdió

Szép, selymes lóding – Szénási Sándor jegyzete

7/05/2022 15:03

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

"Na de most meg a Terror Házának igazgatója nyilvánította ki az általános hadkötelezettség újra bevezetésének szükségességét, ráadásul nemcsak férfiakra, de nőkre is kiterjedően, tekintettel arra, hogy a háború nem veszett ki a világból, sőt, itt folyik, épp a szomszédban, tehát nemzeti konzultáció kell, az a tuti, előre kell menni, nem hátra."

2022. május 07. Hetes Stúdió-részlet (2022.05.07. Szénási Sándor jegyzete)
03:33
00:00

Kóstolgatják a közvéleményt, az utóbbi időben már másodszor. Korábban a honvédelmi miniszter lakossági fórumán vetette fel egy néző a sorkatonaság visszahozatalát, amit a miniszter nem utasított el egyértelműen, és persze azt sem tudhatjuk, hogy nem előre megbeszélt kérdésről volt-e szó. 

Etessük szépen fejlődő paranoiánkat.

Na de most meg a Terror Házának igazgatója nyilvánította ki az általános hadkötelezettség újra bevezetésének szükségességét, ráadásul nemcsak férfiakra, de nőkre is kiterjedően, tekintettel arra, hogy a háború nem veszett ki a világból, sőt, itt folyik, épp a szomszédban, tehát nemzeti konzultáció kell, az a tuti, előre kell menni, nem hátra.

Nota bene: Schmidt Mária éppenhogy hátrafelé menne, ami lehetne az ő dolga is, oda megy, ahova akar, csak hát mégsem kóser, amikor a hatalom vezető ideológusaként számon tartott hölgy mások fiatal éveinek elvesztegetésével szórakozik, hetet-havat összehordva indoklásul.

Amikor a sorkatonaság megszűnt Magyarországon, nem azért történt, mert a háborúk épp kipusztulóban voltak, az afgán és iraki összecsapások mondhatni fénykorukat élték, a délszláv háborút lezáró daytoni szerződés 2004-ben kilenc éves volt, de még öt évvel korábban is a NATO-nak be kellett avatkoznia a szerbek Koszovó elleni hadjáratába. Az se volt messze a magyar határtól.

A behívásos rendszer eltörlésének igazi oka természetesen a fejlett haditechnika előtérbe kerülése volt, amit hosszú évek alatt kiképzett katonák kezelhettek csak, és nem volt értelme többé besorozott, épp csak betanított civileket háborús töltőanyagként kezelni.

Azt már csak futólag jegyezzük meg, hogy jelenleg a NATO tagjai vagyunk, vagyis mindenféle támadással szemben a NATO vigyáz ránk, köztük magyar profik is, és ebben a hanyatt-homlok közlekedő rémült sorbakák csak zavarnák őket.

Persze értjük mi, a lényeg nem ez, hanem az Orbán-rendszer eredendő militarizmusa az iskolásoknak kiépítendő lőterektől kezdve a Nemzeti Gárda vagy Nemzetőrség felállításáig, ami dettó a katonaköteles fiatalok kiképzésével foglalkozott volna: minden elnyomó hatalom szereti katonás fegyelemhez szoktatni, és abban tartani az ő népét.

Az ő népe valószínűleg ezt is megszavazná.

De a rend kedvéért azért folytassuk. Jelenleg nincs sorkatonai szolgálat az USA-ban, de Kínában, Indiában, Ausztráliában sincs. Meglepetésünkre Afrika amúgy nem éppen tuti természetű államainak többsége se visz el tizennyolc éveseket egy, két vagy három évre, mert minek. Sorkatonai szolgálat tulajdonképpen a világ kisebb részén divat, Brazíliában, Oroszországban, Algériában és lefelé a Száhel-övezetben. Viszont mindhárom területen a szolgálatra rendelt korosztálynak csak 20 százalékát viszik el, bár ezen az arányon az Ukrajna elleni orosz támadás módosíthat.

Schmidt emögé a gyakorlat mögé tolatna hátra.

Nőket egyébként, Izraelt meg pár más esetet kivéve, sehol nem soroznak be, Európában biztosan nem, az igazgatónő vágyfantáziája ezért is perverz, értelme, oka nincsen, mint ahogy az ötletének sem, ami nyilván egy újabb kísérleti léggömb, azt tesztelve, mit szólnak ehhez a magyarok.

A léggömböt most látványosan lelőtte a Honvédelmi Minisztérium, azt állítva, hogy Schmidt véleménye magánvélemény, és semmiben nem egyezik a kormány álláspontjával.

A játszma most ebben az állásban leledzik. Az igazgatónőt nem biztos, hogy leszerelték, talán csak tartalékba tették.

Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió május 7-i adásában hangzott el.