„Köszönjük
Reggeli gyors/Reggeli személy

Rusvai: Rosszabbak a napokban a járványadatok, de május végére így is lecsenghet a harmadik hullám

30/03/2021 15:18

| Szerző: Klubrádió/szg

Rusvai Miklós virológust nagyon kellemetlen meglepetésként érte, hogy stagnál a koronavírus-koncentráció a szennyvízben. Ennek alapján arra lehet számítani, hogy az azonnali csökkenés helyett úgynevezett plató alakul ki a járvány csúcsán. Ezzel együtt is úgy véli, hogy a harmadik járványhullám május végére lecseng. Azzal kapcsolatban, hogy vannak, akik sportegyesületi tagságot váltanak ki, és tömegesen mennek edzőterembe, a szakértő úgy fogalmazott: lehet 260-nal is menni az autópályán, ha az autó jó, a pálya adottságai megfelelőek, mégsem szabad, hiszen veszélyezteti mások testi épségét.

2021. március 30. Reggeli személy / részlet, Rusvai Miklós (21.03.30.)
22:44
00:00

Rusvai Miklós virológust kérdeztük elsőként arról, mit gondol, mikorra lehet nagyjából túllenni a járványon. Úgy fogalmazott: változatlanul tartja magát a május végi időponthoz, úgy gondolja, a harmadik hullám lesz az utolsó. Mert a vakcinázás hatására igazi járványhullám remélhetőleg már nem lesz, ezzel együtt ősszel esetszám-emelkedés várható ugyan, de remélhetőleg addigra már elég nagy lesz az átoltottság. A harmadik járványhullám szerinte május végére lecseng.

Elmondta: ciklikusság figyelhető meg az adatközlésben, a szombat-vasárnap nem működő laborok eredményei a hét közepére érkeznek meg, ezért láthatunk relatíve alacsonyabb adatokat vasárnap és hétfőn. Azonban nagyon kellemetlen meglepetésként érte, hogy a szennyvízadatokban sem látszik a víruskoncentráció csökkenése. Hozzátette: szennyvízadatok alapján alkotják meg a prognózisokat, és ezekben stagnálás jellemző, néhány helyen volt növekedés, máshol csökkenés. Lehetséges, hogy most az adatok egy ideig stagnálnak a magas értékeken, úgynevezett plató alakul ki a járvány csúcsán, egy vízszintes szakasz, és nem indul el lefelé. Ez kedvezőtlen, de remélhetőleg nem tart sokáig. „Ha ötnapos átlagot veszünk, akkor úgy gondolom, most vagyunk a járványhullám csúcsán” – mondta Rusvai Miklós. Hozzátette: a szigorúbb korlátozások és a kampányszerű oltás megkezdése éreztetni fogja a hatását, ha a járványtan számításai igazak, ezért reméli, hogy magasabb értékeket már nem tapasztalunk. Ezzel kapcsolatban azt mondta: mivel az idősebb korosztályok már jobban védettek, tíz évvel csökkent a halottak és a lélegeztetőgépen lévők átlagéletkora a tavaly tavaszihoz képest. Ez azért van, mert megjelent a brit mutáns, amely fertőzőképesebb, agresszívabb, súlyosabb megbetegedést idéz elő.

Koronavírus - Oltás a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Al
 
A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinát készíti elő oltáshoz egy egészségügyi dolgozó a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány VIII. kerületi idősek otthonában 2021. január 30-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs
 
 

Nyájimmunitás – mikor?

Példaként említette a kanyaró esetét, amelynél ha a 100 százalékos átoltottság lecsökken 90-95-re, akkor már felüti a fejét a járvány. Tehát az, hogy a koronavírussal kapcsolatos nyájimmunitásra más értéket mondanak, az szintén az agresszívabb variánsok felbukkanásának következménye. Kezdetben a 60-70 százalék közötti értéket tartották reálisnak, most a brit és dél-afrikai változat elterjedésével ezt módosítani kellett felfelé. Hangsúlyozta: sokan következetlenségnek gondolják azt, hogy változó adatokkal jönnek elő a virológusok, járványtani szakemberek, orvosok, vakcinakészítők, de ez azért van, mert a vírus is változik, az evolúció így találta ki, hogy próbálja megtalálni a védekezés ellenszerét, ez mindig folyamatos küzdelem.

Nem kell száguldozni

Műsorvezetőnk példaként említette, hogy ki lehet váltani a sportegyesületi tagságot és járni edzőterembe, de nem kötelező. A múlt héten volt hír, hogy 170-en edzettek egy budapesti teremben, amikor ellenőrzést tartott a rendőrség, és mindenki tudott adni valamilyen igazolást. Rusvai Miklós erre úgy reagált: lehet 260-nal is menni az autópályán, ha az autó jó, a pálya adottságai megfelelőek, mégsem szabad, hiszen veszélyezteti mások testi épségét. Van, aki a józan ész szerint cselekszik, és van, aki nem. Könnyelművé tette az emberek egy részét, hogy rendelkezésre áll az oltóanyag – tette hozzá.

Mennyivel tudunk többet?

Sokkal többet tudunk, mint 7-9 hónappal ezelőtt. Az már feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy az A vércsoportúak nagyobb kockázati csoportba tartoznak, mert a tüdőben vannak olyan molekuláris struktúrák, amelyekhez a vírus könnyebben tud kötődni náluk. De ezek relatív dolgok, azért, mert a legtöbb áldozat 80 év feletti, naponta látjuk, hogy 20-30 éves emberek is meghalnak. A statisztika nem foglalkozik az egyénnel, az egyénnek kell vigyáznia magára. Hangsúlyozta: minél szélesebb körű tájékoztatásra lenne szükség, hogy az emberek helyes döntésekre tudjanak jutni. Az oltás se jelent száz százalékos védelmet, azért mondják, hogy bizonyos vakcináknál 95, 80, 75 százalékos a hatékonyság, mert ez mutatja, hogy száz beoltott emberből hánynál védi ki a súlyos betegség kialakulást. De a 80 százalékos vakcina esetében 20 embernél kialakul a betegség és adott esetben kórházba kerülhet. Ez például az első oltás után már igaz a Pfizernél és a Modernánál. Kevesebb szó esik arról, hogy az embernek van veleszületett immunitása, ami az első fertőződésnél az első hét-tíz napban véd, de ezt nem tudjuk befolyásolni életmóddal, táplálkozással. Ez genetikai alapon öröklődik, és ez védte meg az emberiséget például a középkori nagy pestisjárványok idején.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán

Reggeli gyors/Reggeli személy
2021. március 30., kedd 09:00
Műsorvezető: Dési János