Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
Öltönyösök - Szénási Sándor jegyzete
17/12/2025 18:03
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Mármost hülye a rendszer, vagy sem? Ha nem hülye, akkor Kovács-Bunát sem tette volna meg megbízott igazgatónak a Szőlő utcában, de ha már, a debreceni tökig sáros igazgatóhelyettest aztán végleg mellőzte volna. De nem. A NER láthatóan büszkén vonul, pocsolyából szarba lép.
A rendkívül mocskos és végtelenített történet legutóbbi fejleménye, hogy lemondott a Szőlő utca legutóbbi igazgatója, Varga László Balázs, aki előtt lemondott a már őrizetben is levő Kovács-Buna Károly megbízott igazgató, aki előtt viszont Juhász Péter Pál igazgatót tartóztatták le.
A múlt héten kinevezett KLB eddig a debreceni javítóintézet helyettes-igazgatója volt, akiről a Jelen című hetilap írta meg, hogy bántalmazási ügyeket tussolt el, és legalább két gyerek öngyilkossági kísérlete után sem biztosított orvosi ellátást, és vizsgálatra sem került sor.
Ennek ellenére kinevezték, méghozzá a rezsim szempontjából is a legkényesebb, legbotrányosabb helyre, ami persze nem jelenti azt, hogy a rendszer más pontjai nem ugyanilyenek, csak azokra kevesebb fény jut. De most például a pétervásárai lakásotthonról tudtuk meg, hogy egy pedofil innen vitt kocsikáztatni gyerekeket. Az illető egyébként ott volt a Fidesz kampányrendezvényén májusban, amit a NER emberei talán nem vettek észre, mert hát annyi figyelmet kellene tanúsítaniuk saját köreik pedofil-ügyeiben, érthető, ha nem győzik: Dobrev Klára legutóbb 15 gyerek- megrontót/bántalmazót sorolt fel, akik mind fideszes képviselők, diplomaták, alpolgármesterek, hivatali emberek, papok voltak, hármat közülük ki is tüntettek.
Mármost hülye a rendszer, vagy sem? Ha nem hülye, akkor Kovács-Bunát sem tette volna meg megbízott igazgatónak a Szőlő utcában, de ha már, a debreceni tökig sáros igazgatóhelyettest aztán végleg mellőzte volna. De nem. A NER láthatóan büszkén vonul, pocsolyából szarba lép, abból meg valami még undorítóbba, és nem engedi el káderpolitikai vezérfonalát, ami egyébként egyre inkább egy gondosan megfont kötélre hasonlít, amire a rezsim minden jel szerint fellógatni igyekszik magát.
Ha azonban mégsem hülye, akkor a mondás szerint bátor. De ez sem valószínű.
Mi a fenére fel lenne bátor O.V. a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok fullasztó számaiban? Mire föl hergelné még jobban a társadalmat, csatlakozván az ellenzék és a média napi leleplezéseihez, amelyek, mint említettük, amúgy is számosak? Nem ment el az esze.
Ha eszementnek nem is, de O.V. rendszerét azért kótyagosnak biztosan nevezhetjük, ha nem is abban az értelemben, ahogyan ezt a szinonima szótár borgőzősnek, pityókásnak, tintásnak fordítja, illetve még félkegyelműnek, hóbortosnak, és stikkesnek. A sorban azonban szerepel az „összezavarodott” szó is, ami már közelebb van ahhoz, amire gondolunk. A rendszer amolyan „se té, se tova” állapotban van: csak jelezni szeretnék, hogy mi is tudunk olyan népiesek lenni, mint O.V., amikor választás előtt krumplit küld a zsákfaluba, meg atyafiságos üdvözletet.
Szóval a rezsim zavarodott. Részint kapkod, ráadásul összehangolatlanul, tehát az egyik hivatal akaratlanul is elgáncsolja a másikat, aminek esetleg több esze lenne, és ebből csak az önártás jön ki. Másrészt, amikor egy pedofilt, lányfuttatót pótolni kell, az csak az adott káderállományból lehetséges, ami pedig jelentős mértékben romlott egyedekből áll. Nem feltétlenül voltak mindig ilyenek, de tudjuk, hogy néhány rothadt narancs egy egész ládát képes bűzölgő halommá változtatni. Kevésbé képes nyelven: elég az, hogy a kormány, sőt a kormányok számára a gyerekvédelem a káló maga, ami csak vinné a pénzt, ha adnánk, politikai hasznot nem hajt, igazi senki földje. Néhány gátlástalan, felülről védett alak könnyen zsákmánnyá tehette. „Nem mi szültük őket”- mondta Pintér rendőr-oktatási-egészségügyi-javítóintézetügyi miniszter a kórházban hagyott gyerekekről.
Ha pedig a politikának ez a véleménye, és ezt ma már ki is mondja, önsorsrontóan persze, de ezért sírjon O.V. ahol akar, akkor a javítósokról Gulyás miniszter azt is állíthatja, hogy bűnözők egytől-egyig, értsd: senkik, és megérdemlik a sorsukat, amit konkrétan a Szőlő utcában Juhász Péter Pálnak hívtak. Máshol meg másvalakinek.
A zavarodott, agyilag zoknisodó rezsim ennyire képes. Hol tökön szúrja magát egyszer, hol meg újra. Ártalmas döntéseket hoz, durváskodik, hazudik, és kifecsegi, amit a kegyelmi ügytől máig húzódó mocskos botrányfolyamban józanul nem tehetne meg. Ja, és törvények, intézkedések, rendeletek tonnáit hozza a gyerekmegrontási ügyben, hogy ezekbe fullassza bele.
Hogy egy szálat ki ne hagyjunk: kik azok az öltönyös emberek, akiket Juhász Péter Pál sötétedés után bevitt a gyerekekhez? Az is lehet ugyanis, hogy a politika annyira azért rajta tartotta szemét a senki fiain, és lányain, hogy némi használatabavételt foganatosítson rajtuk.
Ha valakik ezt elárulnák, tanúkkal persze, sokat könnyítenének a rendszer zavarain és terhein. Nem kéne többé aggódnia a sorsa miatt.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. december 17-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
