Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
24/02/2026 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Négy éve indította meg Oroszország a teljes körű inváziót Ukrajna ellen. Négy éve dörögnek a fegyverek, négy éve rombolnak városokat, négy éve temetnek civileket, katonákat, gyerekeket. És négy év után ott tartunk, hogy Magyarországon a kormányzati kommunikáció legnagyobb ellensége nem az agresszor, hanem a megtámadott ország.
Az orosz invázió negyedik évfordulóján az a groteszk helyzet állt elő, hogy a magyar társadalom egy jelentős része számára Volodimir Zelenszkij gyűlöltebb politikus, mint Vlagyimir Putyin. A megtámadott ország elnöke nagyobb indulatokat vált ki, mint az a vezető, akinek hadserege átlépte egy szuverén állam határait, és azóta is pusztít.
Ez nem spontán folyamat. Ez nem a „néplélek” rejtélyes alakulása. Ez tudatos, éveken át épített politikai konstrukció. Százmilliárd forintos nagyságrendű közpénzből felépített narratíva.
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem „két fél konfliktusaként” lássuk. Hogy a felelősség elmosódjon. Hogy a hangsúly ne a rakétákon, a tömegsírokon, a lerombolt városokon legyen, hanem Brüsszelen, szankciókon, energiapolitikán és végül Ukrajnán mint problémán.
Ukrajna lett a kellemetlen tényező. Az ország, amely „háborúba sodorna minket”. Amely „veszélyezteti az energiabiztonságot”. A lista hosszú, és minden eleméhez jutott plakát, hirdetés, közmédiás műsoridő.
Közben Oroszország neve egyre ritkábban hangzik el úgy, mint egyértelmű felelősé. Az agresszió szóból konfliktus lett, a megszállásból vita, a háborús bűnökből „események”. A nyelv finoman átállt, és vele együtt az érzékelés is.
A politikai cél világos: a magyar választó fejében a háború ne morális kérdés legyen, hanem kényelmetlenség. Ne arról szóljon, hogy ki támadott meg kit, hanem arról, hogy nekünk miért drágább a gáz. Ne az legyen a fő kérdés, hogy mit jelent egy szuverén ország lerohanása, hanem az, hogy „mi ebből maradjunk ki”.
És amikor mindehhez hozzájön az évek óta épített Nyugat-ellenes, Brüsszel-ellenes retorika, akkor Ukrajna szinte automatikusan bekerül az „ellenséges térfélre”. Hiszen támogatják, fegyvert adnak neki, pénzt adnak neki, tehát gyanús. Aki mögöttük áll, az eleve gyanús.
Az eredmény: a megtámadott ország elnöke személyes gyűlölet tárgyává válik. A karaktere fontosabb lesz, mint a kontextus. A háború ténye háttérbe szorul, a személy válik céltáblává. És mindezt mi finanszíroztuk. Az adófizetők. A „nemzeti konzultációk”, a plakátkampányok, az állami hirdetések, az állami média folyamatos tematizálása mind-mind pénzbe kerül. Nem is kevésbe.
Négy évvel az invázió után ott tartunk, hogy egy NATO- és EU-tagország közvéleményének jelentős része nem az agresszort érzi fő fenyegetésnek, hanem azt az országot, amelyik éppen a túléléséért küzd. Ez nem pusztán kommunikációs siker. Ez morális elcsúszás.
Mert lehet vitatni szankciókat, lehet vitatni energiapolitikát, lehet vitatni diplomáciai stratégiát. De azt a tényt, hogy ki lépte át a határt tankokkal 2022 februárjában, nem lehet relativizálni anélkül, hogy közben a valóság talaja ne csússzon ki a lábunk alól.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2026 február 24-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)