Muminok ma
18/11/2023 06:09
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
A múlt héten, a kilencvenes évek anime sorozatait vizsgálva szóba került a Muminok is. Mert bár a kedves troll család életét bemutató rajzfilmszéria nemigen rendelkezik a műfajra jellemző külső jegyekkel, mégis japán művészek keze munkája.
A finnországi fantáziavilág mozgóképes változatának azonban bőven van előzménye.
Tove Jansson, a Muminok megálmodója több területen bizonyította tehetségét, derült ki a 250. epizódból. Habár Jansson életművének csupán egy darabja a Muminokról szóló alkotások köre, a finnek büszkén vallják nemzeti szimbólumuknak a nevezett trollokat.
Korábban „az ezer tó országa” volt a beceneve Finnországnak. Habár a szám nem pontos. Ugyanis többszöri csekkolással a mesei hangzású ezer helyett több ezer lett az eredmény. Az 1990-es években 57 ezerre saccolták a tavak számát, majd jóval később újraszámlálásra került sor és akkor már 168 ezer lett az eredmény. Majd ennél is többet találtak. Az eltérés leginkább abból adódott, hogy a finn statisztika az 500 m²-nél nagyobb vízfelületeket tekinti tónak. Így most Finnország a 187 888 tó országa. Jó, ez tényleg nem hangzik annyira frappánsan. Még szerencse, hogy ma már egyre többen ismerik úgy Finnországot, mint a Muminok otthonát. Ahogy alkotójuk, Tove Jansson is az egyik legnépszerűbb és legelismertebb művész volt hazájában.
![](/data/Tove_Jansson_1956.jpg)
Vele kapcsolatban fontos tudni, hogy ugyanannyira tartotta magát írónak, mint festőnek. Ami még fontosabb, hogy mások is így ítélték meg. Buzás Borbála fordító, svéd-finn szakos bölcsész a műsorban elmondta, jelenleg is látható Tove Jansen-kiállítás, ahogy könyveit is újra és újra kiadják. Már a Muminok történetét feldolgozó regényei, képeskönyvei és képregényei – elsősorban témájuk miatt – sem tekinthetők egyértelműen gyerekirodalomnak, de ezeken felül jelentek meg kifejezetten a felnőtt korosztálynak szóló regényei és novellái.
A közéletben is tevékenykedő művész a svéd nyelvű Garm szatirikus lapnak dolgozott 1930 és 1953 között, ahol egy Hitlert gúnyoló rajzával hívta fel magára a figyelmet. A Múmintroll pedig először Jansson politikai karikatúráiban jelent meg, a művész aláírása mellett. Nem kellett sok idő, hogy a figurának történetei is legyenek, és önálló művekben kapjon helyet.
A troll család világsikerét mutatja, hogy 1959-től sorban álltak a különböző országok, hogy mindenféle műfajban ők is bemutassák Muminékat. Először a németek készítették el tv-sorozatukat Mumincsalád címmel. Emellett született két szovjet sorozat is, egy bábfilm, egy úgynevezett cutout animáció, Varázsló kalapja címmel, valamint egy lengyel-osztrák bábfilm-sorozatot is bemutattak a témában. A japán anime-készítők is hamar felfigyeltek erre a különleges világra, amelyet Jansson megalkotott, és már 1969-ben készítettek rajzfilm sorozatot a trollokról. Nem sokkal később két filmmel is előálltak, majd 1990-91-ben mutatták be a finnekkel koprodukcióban A bűbájos mumin család című rajzfilmsorozatot, amelyet később nálunk is vetítettek. Ettől kezdve szinte nem készült olyan feldolgozás, amelyet teljes egészében vagy részben ne a japánok készítettek volna. Legutóbb, 2014-ben a holland rajzfilmkészítőkkel karöltve alkották meg a Múminok a Riviérán című egészestés rajzfilmet, amely egy mangán alapul.
Tove Jansson kultikus világa beépült egy szubkultúra életébe is, ezzel újabb dimenziót kaptak a mumintrollok. De, erről majd a jövő héten bővebben. Előzetesen annyit, hogy az adás nem lesz mentes ember nagyságú muminoktól sem.
A teljes adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2023. november 15., szerda 15:00
Műsorvezető: Timár Ágnes