A kólásdoboz - Szénási Sándor jegyzete
Havasi Bertalan, Orbán korábbi sajtófőnöke ismét hazatalált. Az újságírói körökben sajtóelhárítónak becézett helyettes államtitkár visszaléphetett volt főnöke szolgálatába, és ez láthatóan több frusztrációjától szabadította meg, legfőképpen a magánytól, amibe a vereség után csöppent.
Havasi Bertalan legyen a Fidesz elnöke! - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük meg a mezőnyt! Orbán Viktor trash celebként sodródik a nyilvánosságban. A bukott miniszterek úgy állnak Magyar Péterrel szemben, mint középiskolás színjátszókör a Broadwayn. A nagy harcosok eltűntek.
Sulyok bűnei - Dési János jegyzete
Sulyok Tamás a Fidesz embere. És nemcsak mióta köztársasági elnök lett, hanem előtte alkotmánybíróként, az Alkotmánybíróság vezetőjeként is.
Aszály – Józsa Márta jegyzete
Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.
Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.
A "Szia, Bálint"-korszak vége – Selmeci János jegyzete
Nem voltam még nem Orbán-rendszerben újságíró, de a feladat talán nem változott olyan sokat. A lelkesedés magánügy, a kritika, a kétkedés és a valóság feltárása viszont kötelesség.
Metszőolló és vadhajtások - Hardy Mihály jegyzete
Tartok tőle, hogy a dossziék egyszerre lesznek hatalmasak és hiányosak – az Orbán-diktatúra összes hagyományát követve.
After – Szénási Sándor jegyzete
O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.
Maradjunk eszünknél - Kárpáti Iván jegyzete
3/02/2026 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A történelem pontosan megmutatta már, hogy az erőszak soha nem az utcán kezdődik, hanem a szavakban, a kijelölésben, az uszításban, abban, amikor egyre többen érzik úgy, hogy már nincs mit veszíteniük.
A választási kampány egyáltalán nem szól programokról vagy jövőről, viszont egyre inkább arról, hogy lehet belőlünk előhívni a legrosszabb ösztönöket. A félelmet, a dühöt, az ellenségkeresést. Nem véletlen mellékhatás ez, hanem tudatos módszer: ha az ember fél, nem kérdez, nem mérlegel. Napról napra nő a feszültség, mintha egy egész ország idegrendszerét húznák túl, és közben senki nem beszél arról, hol van ennek a határa. Meddig lehet ezt ép ésszel kibírni, meddig lehet úgy élni, hogy minden nap azt sulykolják, veszélyben vagyunk, támadás alatt állunk, ellenségek vesznek körül?
A történelem pontosan megmutatta már, hogy az erőszak soha nem az utcán kezdődik, hanem a szavakban, a kijelölésben, az uszításban, abban, amikor egyre többen érzik úgy, hogy már nincs mit veszíteniük. A kérdés ma nem az, hogy durvább lesz-e ez a kampány, hanem az, mikor jut el oda, ahonnan már nem lehet visszafordulni, mert aki az ösztönökre épít, az nem tud megállni, csak egyre tovább feszíti a húrt, egészen addig, amíg az el nem pattan.
Előbb tehát csak a beszéd van, meg a plakátok, aztán már a cselekvések, és amikor eljutunk a szélsőséges esetekig, mindenki értetlenkedve kérdezi, hogyan fajulhatott idáig, miközben végig ott volt a szemünk előtt. Ebben a logikában nincs fék, csak gázpedál, mert aki erre épít, az nem tud egyszer csak higgadtságot és nyugalmat hirdetni anélkül, hogy az egész konstrukció össze ne omoljon. Egyre rosszabb lesz.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2026. február 3-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

