„Zajlik
Hangosfilm - Mozgóképizmus

Liberalizmus a vásznon – 23. epizód

11/02/2024 19:00

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A Hangosfilm – Mozgóképizmus legutóbbi adásában Az ígéret földje című alkotás, illetve annak kapcsán a XIX. század végi lengyel liberalizmus elemzését folytattuk, és zártuk le Paár Ádám, történész-politológussal.

2024. február 10. Hangosfilm - Mozgóképizmus (2024. február 10., szombat 13:30)
24:30
00:00
Műsorvezetők: Timár Ágnes Szerkesztők: Timár Ágnes

Andrzej Wajda filmjét kiindulópontnak használva két adással ezelőtt kezdtük fejtegetni a témát. Akkor mindössze végigtekintettünk a századfordulós Kelet-Európán, és konkrétabban azon a területen, amely korábban, illetve később a Lengyelország nevet viseli, csak épp vizsgálódásunk idején hontalanok bizonyos szempontból a lengyelek. Az emigráló emberekről is szó esett, akiket Amerikában hősként fogadtak az Európa különböző országaiban dúló forradalmakban való részvételükért.

Az ígéret földje című film Wladyslaw Reymont regényének 1975-ös adaptációja. Az előző héten, a cselekmény kapcsán mutatta be Paár Ádám a társadalmi berendezkedést az 1800-as évek végén. A legutóbbi, vagyis a 23. részben a történet három főszereplőjének jellemét, motivációjukat hasonlítottuk össze.

 
Részlet a filmből
Youtube
 

Reymont regénye tökéletes alapot biztosított ahhoz, hogy a szocialista időszakban film készüljön belőle. Wajda ezt maximálisan ki is használta. A szegénysorból származó író könyvében nem támogatja a kapitalizmus gondolatát, szereplőit e szerint mozgatja, a gyárat, melyet hárman vezetnek, ennek mentén mutatja be. A rendező nem tett hozzá többet, csupán kihangsúlyozta a 80 évvel korábban született műben már megjelenő osztálykülönbségeket.

Paár Ádám, történész hangsúlyozta, bár a film megvalósítása kompatibilis a korabeli politikai elvárásokkal, mégsem nevezné semmiképpen kurzusfilmnek.

Az interjú után bemutattuk a következő részben megjelenő helyszínt, korszakot, és a majdani beszélgetés alapjául szolgáló filmet: A napfény ízét. Szabó István alkotása várhatóan érdekes fordulat lesz a most vizsgált filmhez képest. A korszak ugyanaz, egyes karakterek társadalmi szerepe, megítélése azonos, valamint Andrzej Wajda művéhez hasonlóan A napfény íze is egyfajta tabló, egy több generációs történet, amelyben szintén megjelenik az Európa különböző országaiban gyakran konfliktust, de legalábbis feladatot jelentő asszimiláció; vagy éppen az annak hiányából fakadó elfogadás és kirekesztés egymással szembenállása.

Hangosfilm - Mozgóképizmus
2024. február 10., szombat 13:30
Műsorvezető: Timár Ágnes