„Köszönjük
A lényeg

Több mint száz áldozata van a kabuli robbantásoknak

27/08/2021 10:37

| Szerző: Klubrádió

A legfrissebb hírek szerint legalább 90 afganisztáni civil halt meg, és 150 a sérültek száma. 13 amerikai katona életét vesztette a támadásban, és további legalább 18-an sebesültek meg – foglalta össze a Telex.

Magyar idő szerint szerda késő este a kabuli robbantások 73 áldozatáról lehetett tudni, közülük 13-an amerikai katonák, 60-an afgán állampolgárok voltak.

A Reuters már 72 afgán halottról ír, az AP pedig névtelen forrásra hivatkozva 95-ről. A tálibok korábban azt mondták, 28 afgán áldozat közéjük tartozott.

A robbantásokban nagyjából 150-en megsérültek, őket olyan kórházakban ápolják, ahonnan a tálib hatalomátvétel óta amúgy is sok orvos és ápoló elmenekült. A BBC azt írja, az egyik kórházban egész éjszaka dolgoztak, hajnali négykor műtötték az utolsó beteget. Többen még mindig intenzív osztályon vannak – írja a 444.hu.

Ahogy a Telexen olvashatjuk, a Pentagon washingtoni idő szerint délután 3 órakor kezdődött sajtótájékoztatóján aztán Kenneth F. Mckenzie tábornok megerősítette, hogy a támadást két öngyilkos merénylő követte el, akik az Iszlám Állam tagjai voltak. A Pentagon sajtótájékoztatóját követően az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a kabuli repülőtéri támadásokért a csoport Telegram-fiókján közzétett üzenetben, írja a Reuters. A terrorszervezet azt közölte, hogy Abdul Rahman al-Logari nevű tagjuk hajtotta végre a robbantást és halt „mártírhalált a Kabuli repülőtér közelében”.

Afgán konfliktus - Kabuli terrortámadások
 
Kabul, 2021. augusztus 27. Sebesült afgán férfiak egy kabuli kórházban 2021. augusztus 26-án, miután két öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott a kabuli repülőtérnél. A két detonáció legalább 103 embert megölt, köztük 13 amerikai katonát és az iszlamista tálib mozgalom 28 tagját. A kabuli repülőtérnél ezrek várják, hogy légi úton kimenekítsék őket az országból, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. MTI/AP/Mohammad Aszif Hán