Könnygáz és tejszínhab – Józsa Márta jegyzete

Ma már közhelyszámba megy a mondás, miszerint ha majd elérkezünk a hídhoz, akkor átmegyünk rajta. Jó kérdés, hogy melyik hídon és mivel. Mi vár az egyik oldalon és mi a másikon.

Legutóbb speciel a Margit hídon mentek át a tüntető diákok, azzal a jelszóval, hogy könnygáz helyett tejszínhabot szeretnének. Mehettek volna holott a Lánchídon is, Budapest egyik legismertebb jelképe ma már gyalogosan közlekedhető. Autóval egyelőre nem, mert Adam Clark edinburghi mérnök életének fő műve ma a változatosság kedvéért a kormány és a főváros háborújának újabb jelképévé, vagy mondjuk állatorvosi lovává vált. A "ki toljon ki kivel" című szappanoperában most éppen az a bakalódás tárgya, hogy fontos-e, hogy benzingőzben sétálgassunk a Duna frissen felújított ékén, avagy a gondoskodó kormányzat aggodalmainak higgyünk, miszerint itten főpolgármesterileg kiadták volna az autó társadalomra a vendettát.

Járulékos kárként újra feltűnt a lakájbrigád apokaliptikus vízióiban a sétáló rakpartok és a bicikliutak réme, nemzetromboló hatása is. A csatatéren sok milliárd forint közpénz a tétek egyike. A másik pedig az volna, hogy e sok álszent homlokráncolás fikarcnyit sem törődik azoknak a jövőjével, akik egyszersmind valamennyiünk perspektíváját jelentik. Azokéval, akik épeszű beszélgetést szeretnének arról, hogy füvet vagy betont akarnak. Iskolát vagy kaszárnyát. Múltat vagy jövőt. Pedellust vagy pedagógust. Balhét vagy vitát. Mellesleg megjegyzem, az álmoskönyvek nem túl sok jót mondanak arra a hatalomra, amely rendszerszinten és minden fronton a saját ifjúságára támad.

Szóval már megint átmentek a hídon azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy megmutassák: nem akarnak, nem akarunk a körbekordonozott kolostor golyóálló mellénybe csomagolt, a szabadságtól, testvériségtől, és pláne az egyenlőségtől mániákusan rettegő urának csapdáiban élni. És ahogy egy rendőrminiszter által felügyelt oktatási rendszerben illendő, meg is kapták a leckét. Az eperszezon kezdetén újra könnygáz jutott tejszínhab helyett a demokrácia egyik legjelentősebb eszközével élő diákoknak és tanáraiknak. Úgy látszik, ma már senki nem emlékszik Stuart Hagmann filmjére – így hát hadd emlékeztessek mindenkit, főként a főkopókat – a tanulság és az alkotás címe: Eper és vér.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2023. május 4-i adásában hangzott el.