„Klubrádió
Reggeli gyors/Reggeli személy

Kéri: Ez a „fellengzős, nagyképű, hencegő kis akarnok” még Orbán Viktorra sem emlékeztet

31/03/2021 15:25

| Szerző: Klubrádió/szg

Harminchárom éve alakult a Fidesz, Kéri László politológus szerint még 1993-ig úgy tűnt, hogy jövőorientált, demokrata, az országnak jót akaró fiatalok. Ehhez képest itt van ez a Fidesz 2021-ben, amely nem fiatal, nem demokrata, nem szövetség, hanem öreg autokraták érdekkapcsolata, a társadalmi tulajdon magántulajdonná változtatóinak élcsapata - fogalmazott. Azt mondta: Orbán Viktor „hihetetlen intellektuális leépülést mutat be az elmúlt években”. Ez a „fellengzős, nagyképű, hencegő kis akarnok” nyomokban sem emlékeztet a korábbi önmagára, pedig már a párttá alakulás előtt sem tetszett neki a manipulatív hozzáállása.

A Fidesz alapításának 33. évfordulója alkalmából az egyik alapító, Kardos József nyílt levelet fogalmazott meg Áder János köztársasági elnöknek, melyben nemtetszését fejezte ki az egykor ígéretes párt jelenlegi működése, egész pontosan Orbán Viktor és politikája kapcsán. A többi között azt írta: Orbán Viktor a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme, aki veszélybe sodorja az országot.

2021. március 31. Reggeli személy / részlet, Kéri László (21.03.31.)
20:17
00:00

Erről, az 1988. március 30-i alapításról kérdeztük Kéri László politológust, aki először is az események hátterét elevenítette fel. Az egyik fontos szempont, és erre többször is kitért, hogy hét héttel voltak a Kádár János leváltását eredményező májusi pártértekezlet előtt. A másik pedig a csöndes, évek óta tartó építkezés, amelynek Kövér László volt a kulcsfigurája: ez a több száz embert érintő, hároméves háttérmunka jutott el odáig, hogy pártot tudjanak alapítani. Az a legenda, hogy egy nap világosodtak meg, és forradalmat csináltak, nem igaz.

Két véglet

Ezzel kapcsolatban beszélt arról, hogy a közvéleményben kialakult két végletes interpretáció, amely rárakódott a Fidesz megalakulásának megítélésére. Az egyik, amit a miniszterelnök mond, hogy utcai harcosként harcolt a demokráciáért, „ezen röhögni kell, nem kellett sehol az utcán harcolni, főleg nem neki”. Ő is rátelepedett egy olyan mozgalomra, amely főleg Kövér és a Kövér körüli csoport szervezőmunkájának az eredménye volt – tette hozzá. A másik véglet a jelentéktelenítés, amely főleg az MSZP oldaláról jön, hogy biztosra mentek a fideszesek, nem volt semmi kockázat abban, amit tettek, és ez sem igaz.

Oktatás - Színház- és Filmművészeti Egyetem
 
Kéri László politológus, fotó: MTI/Kovács Tamás
 

A politológus felidézte: hét héttel Kádár János leváltása előtt kemény küzdelem folyt a reformerek és a keményvonalasok között. Végül nem így alakult, de akkor, márciusban a keményvonalasok álltak nyerésre. Ezt mutatta a négyek (Bihari Mihály, Lengyel László, Bíró Zoltán, Király Zoltán) kizárása, amivel áprilisban a pártközpont azt üzente, hogy „nix ugribugri”, nincs még semmi lejátszva. Volt abban komoly politikai kockázat és vállalkozási felelősség, hogy a Fideszt meg merték alakítani. Kétségtelen, hogy vegzálták a fideszeseket, áprilisban a rendőrségre és az ügyészségre is behívták őket. Kiderült, hogy csak ijesztgetésről volt szó, de ha ’88-ban behívott valakit az ügyészség, az nem volt vicces dolog. (Akkor március 15-én vitték be Demszky Gáborékat a Kozma utcai börtönbe, és ennek még nagy nemzetközi visszhangja is lett.) Kádár János „őrjöngött” május elején, hogy miért nem lehet lecsukatni a fideszeseket – erről jegyzőkönyv is van –, a pártfőtitkár azt mondta, hogy ’56 után az ilyesmi hamar ment, de már volt, aki figyelmeztette, hogy „nem olyan időket élünk”. Tehát gondot okozott az összeomlóban lévő hatalomnak a Fidesz és kellemetlenkedtek is vele, de ettől nagyon távol áll az a mártírium-történet, amit előadnak, hogy ők az utcán harcoltak.

Kéri László szerint az egésznek nem lett volna olyan jelentősége, ha Kádár bukása után alakulnak meg. Meghozta a fiatalok kedvét az, hogy a sajtó rövidhírben beszámolt arról, hogy illegális szervezkedés miatt rendőrhatósági figyelmeztetést kaptak – ha ez nem lett volna, akkor nyárra nem duzzad fel több ezresre a tagság. Ráadásul a levegőben volt, de még nem fogadták el az új egyesületi törvényt, amely szélesebb lehetőségeket teremtett. Azzal, hogy ilyenkor alakultak kvázi párttá, megelőzték az MDF-et és az SZDSZ-t is, és ebből „nagyon sokáig megéltek”.

Lehetett látni, hogy mi lesz belőlük?

Kéri László elmondta: már ’83 őszén összeveszett Orbán Viktorral a kollégium alakuló ülésén. Azért vágta rájuk az ajtót, mert szerinte „a demokráciát úgy képzelik, hogy ők diktálnak, mások meg végrehajtják”. Már jóval a Fidesz megalakulása előtt meggyűlt a baja Orbánnal, Simicska Lajossal, nem tetszett neki az a hozzáállás, ahogy a többséget manipulálták és ugráltatták. Kétségtelen, hogy Orbán volt a legtehetségesebb szónok, az átlátható közegek manipulálásában már húszéves korában olyan tehetséggel rendelkezett, hogy elájultak tőle az idősebbek is – tette hozzá. Valószínűleg ő volt az a kivétel, akinek nem is nagyon bocsátottak meg.

 Amostani és az 1989-es Orbán Viktor
 
 

Hallgatja azt a legendát tizenvalahány éve főleg a DK-soktól, hogy „Kéri szabadította rá Fideszt az országra”, de neki kezdettől fogva gondjai voltak az említett csoporttal. Ugyanakkor a kollégium egy másik részével nagyon jól elvolt, például Stump István és Szájer József nevét emelte ki, de Kövér László is egészen más volt akkor. Nehéz elhinni, de tizenvalahány évig nagyon jól tudott együttműködni vele munkatársként, amikor kutatásszervező volt. Más emberek voltak, nem ez az agresszív, akarnok tempó dominált – mondta.

Sokan elfelejtik, hogy ’93-ban, egy évvel a második választás előtt 50 százalék fölött állt a Fidesz népszerűsége, ez volt a ’89-től tartó felfutó időszakuk csúcsa. Akkor úgy tűnt, hogy ezek a fiatalok jövőorientáltak, demokraták, az országnak jót akarnak. Ehhez képest itt van ez a Fidesz 2021-ben, amely nem fiatal, nem demokrata, nem szövetség, hanem öreg autokraták érdekkapcsolata, a társadalmi tulajdon magántulajdonná változtatóinak élcsapata - fogalmazott. A helyükben buzgón olvasgatná az alapító nyilatkozatukat, hogy lássák, mit ígértek, mert abból ma már egy mondat se tartható fenn.

Van még 33 év a Fideszben?

Nem, Kéri László szerint nincs ennyi, mert a párt annyira Orbán Viktorhoz kötődik, hogy annyi ideje van, amennyi a miniszterelnöknek. Orbán pontosan tudja, hogy mikor kit hova kell helyezni, és a legfontosabb posztokon Polt Pétertől Áder Jánosig, Kövér Lászlóig olyan bizalmi emberek vannak, akik személy szerint hozzá kötődnek. Amíg ő megvan, rá tudja erőltetni az akaratát az országra, addig lesz Fidesz, de ha egészsége megromlik, életkora miatt nem tudja ellátni ezt a szerepet, vagy „megborul” – mert Kéri szerint „hihetetlen intellektuális leépülést mutat be az elmúlt években” – akkor már nem. Erre azt a nem túl régi kormányfői nyilatkozatot hozta példaként, hogy „eddig a vírus támadott, mi védekeztünk, mostantól a vírus védekezik és mi támadunk”. Ez a „fellengzős, nagyképű, hencegő kis akarnok” nyomokban sem emlékeztet még Orbán Viktorra sem – fogalmazott.

 
Gulyás Gergely (kép: Facebook)
 
 

Az új generáció, amelyet kineveltek, a Gulyások, Dömötörök, nem rendelkeznek elég politikai tehetséggel, nem tudják továbbvinni a pártot - vélekedett. Először is a bátorság hiányzik belőlük, végtelenül szervilisek, csak karrierképük van. Mind végrehajtó típusúak, mindig megvárják, hogy a főnök kívülről megteremtse aznapi személyiségüket. Hogy mire képes a Fidesz, azt Kéri Gulyás Gergelyen tudja leolvasni, aki jószándékú, gondolkodó típusú politikusnak látszott három éve, most meg „már olyan, mint egy férfi Müller Cecília”, felcserélhetők egymással a nyilatkozataik.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. 

Reggeli gyors/Reggeli személy
2021. március 31., szerda 09:00
Műsorvezető: Pálinkás Szüts Róbert