Hungaro(rbán)fóbia - Hardy Mihály jegyzete

Hungarofóbia! Naná, nekem meg áramszedő nőtt ki a fejemből és vidáman csilingelve járok a Nagykörúton, mert én vagyok a 4-es, 6-os villamos. Ezt a bornírt ökörséget, a hungarofóbiát, vagyis a magyarellenesség vádját Hölvényi György, az Európai Parlamentben felejtett kereszténydemokrata képviselő jelentette ki válaszul a magyar jogállamisági jelentésre. Amit a francia zöldpárti Gwendoline Delbos-Corfield állított össze, körültekintő alapossággal. És amit az Európai Parlament elsöprő, több, mint kétharmados többséggel elfogadott.

Még egyszer, lassan mondom, hogy a fideszesek is megértsék – a kétharmadosnál is nagyobb többséggel elfogadott határozat kimondja, hogy Magyarországon nincs többé európai értelemben vett demokrácia, hanem idézem: "választási autokrácia” van. Na, ez pont olyan fából-vaskarika, mint az ún. "illiberális demokrácia”. Mert olyan sincs. Ilyen esetben szerintem "vagy – vagy” közül lehet választani. Vagy terhes, vagy nem terhes, de olyan nincs, hogy kicsit terhes.

Értem én, hogy óvatosak az európai parlamenti képviselők és nem akarnak egyetlen vitatható vagy kétséges megállapítást tenni és különösen nem akarnak egyetlen tagállamot sem megbélyegezni, de idestova kilenc éve vizsgálják, hogy mégis, mi a fene zajlik Magyarországon.

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Ezt a mostani lesújtó értékelést Orbán Viktor és kormánya hozta össze, tizenkét év megfeszített és eltökélt munkájával. Nem Soros György, nem Gyurcsány Ferenc, nem Brüsszel és az állítólagos balliberális politikai mainstream, vagyis fősodor, hanem Orbán Viktor és tettestársai személyesen. Nehéz lesz ezt az első körmöst megmagyarázni, de a kormánypárti médiában már bekészítve álltak a kommunikációs patronok, ahogy látjuk a magyarellenességről, a gyámságról, az üldöztetésről és a politikai bosszúról. Ahelyett, hogy szembenéznénk a valósággal.

A magyarországi politikai berendezkedésről olyan hosszú hibalistát állítottak össze az Európai Parlamentben, hogy lelógott a papír aljáról. Gyakorlatilag alig van olyan eleme a magyarországi úgynevezett demokráciának, amivel ne lenne súlyos baj. Még felsorolni is hosszú lenne, de az igazságszolgáltatás és a választási rendszer éppúgy nincs rendben, mint ahogy elfogadhatatlan a mindent átszövő, rendszerszintű korrupció, a vélemény- és sajtószabadság sárba tiprása, a kissebségek, elsősorban a cigányság és a zsidók védelmének a hiánya, a társadalmi kisebbségek elismertsége, az LMBTQ-jogok védelme, a vallás- és lelkiismerti szabadság és így tovább. Autós hasonlattal élve, ha egy kocsit ilyen hibalistával engednének ki a szervízből, akkor az egyenesen mehetne a bontóba vagy a hulladéktelepre. Egy biztos, ha Magyarország történetesen még tagjelölt lenne az Európai Unióba, akkor így biztosan nem vennék fel, hanem évtized hosszan várakoztatnák, amíg felveszik a klubba, de csak ha kijavította az összes hibát.

Hogy miért? Hát nem hungarofóbiából, az biztos. Hanem azért, mert az Európai Unió már régen nem pusztán egy gazdasági közösség, hanem egy értékközösség is egyben. Ahol számít a szabadság, az egyén védelme az állami túlhatalommal szemben, ahol érték stabilitás és a szolidaritás, a kiszámítható jövő és a jogbiztonság, és még sok minden, ami számunkra a mai orbáni Magyarországon sajnos hiánycikk. Erről szól ez a hibalista, amit most az Európai Parlament állított ki rólunk.

Elég sokáig tartott, mire Brüsszelben is ráeszméltek, hogy valójában mi is folyik Magyarországon. Kilenc éve, 2013 óta húzódik a történet, talán páran még emlékeznek a portugál Rui Tavares, zöldpárti képviselő nevére, aki az első jogállamisági jelentést összeállította. Meg a Velencei Bizottságra, utána jött Judith Sargentini majd most Gwendoline Delbos-Corfield, egyre súlyosabb megállapításokkal. Nyilván ez most, az Európai Parlament szintjén legfeljebb az első komolyabb figyelmeztetés Orbánéknak, de az első kiosztott sallert gyorsan követheti még több is. Nem tudjuk, hogy milyen döntést hoz vasárnap például az Európai Tanács, de azt már egyre többen látják szerte az Európai Unióban, hogy itt nem Sobri Jóskával vagy Vidróczky Mártonnal, egy betyáros csibésszel, hanem magával Al Capone-val van dolguk.

Innentől pénzről van szó, rettentő sok pénzről, amire amúgy Magyarország népének is nagy szüksége lenne. Csak hát az elmúlt tizenkét évben megtanultuk, hogy épp csak Magyarország népe nem számít.

Sokkal inkább arról van szó, hogy Orbán nyakán kés – persze átvitt értelemben. Ha nem tudja jóllakatni a hűbéreseit újabb euró-milliárdokkal, akkor könnyen ellene fordulhatnak, hiszen a hűség cseppet sem politikai kategória. Ezért ígérgetnek most lázasan fűt-fát Brüsszelben Navracsics Tibortól Varga Juditon át egészen Orbán Viktorig mindent. Független bíróságot, objektív sajtót, korrupciómentes közbeszerzést, emberi jogokat és így tovább.

Erős kétségeim vannak a következő hónapokkal kapcsolatban. Vajon a pénzcsapok elzárása elég erős eszköz lehet-e arra, hogy megváltoztasson egy teljes társadalmi berendezkedést, az Orbán-rendszert. Képletesen szólva: vajon mivel lehetne rávenni egy hiénát arra, hogy hagyjon fel a dögevéssel és ezentúl békés kérődzőként táplálkozzon a szavanna füves legelőin a zebrákkal és a gnúkkal együtt. Ugye, hogy nem megy!

Ezek után már csak egy kérdést kell nekünk, magyaroknak megválaszolnunk: miért hagytuk, hogy így legyen?!

 

Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2022. szeptember 17-ei adásában hangzott el.