„Zajlik
Esti gyors

Gémesi: Kihúzzák alólunk a széket

21/10/2021 23:34

| Szerző: Klubrádió/szg

Még az előző elvonások hatásait érzik az önkormányzatok, miközben az Iparkamara bejelenti, hogy idén is elvonnák az iparűzési adó felét – mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester hangsúlyozta: megint derült égből villámcsapás, egyeztetés nélkül került elő ez a javaslat, és a kancelláriaminiszter tulajdonképpen egyetért vele. „Kihúzzák alólunk a széket, egész egyszerűen megdöbbentő” – fogalmazott.

2021. október 21. Esti gyors / részlet, Gémesi György (21.10.22.)
06:45
00:00

A kormány megfontolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak jövőre is a helyi iparűzési adó felét kelljen csak befizetniük – közölte Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön Szegeden.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere az Esti gyorsban elmondta: túléltek egy ilyen jellegű évet, amikor a covidra hivatkozva iparűzési adót csökkentettek, más adókat is elvettek tőlük, elképesztően sok bevétel esett ki 2020-ban. Ennek a hatásai kitartottak erre az évre az is, például a parkolási díjak felfüggesztése egészen májusig, a gépjárműadót pedig nem kapják vissza. Ennek az újabb bejelentésnek már nincs olyan hivatkozási alapja, hogy a covid a vállalkozóknak okozna problémákat, hiszen több mint 7 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány (ami persze nagyszerű, ezzel büszkélkednek is, joggal). Ehhez képest kétszeresek az építőipari árak, az infláció az őket érintő területeken nem 3-4, hanem csaknem 10 százalék a számukra fontos körben, az élelmiszerárak még nagyobbat nőttek, és nekik kötelező étkeztetési feladataik vannak – sorolta. 

Hangsúlyozta: megint derült égből villámcsapás, egyeztetés nélkül került be ez a javaslat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részéről, majd a kormányinfón elmondta Gulyás Gergely miniszter, hogy ezzel tulajdonképpen egyetért, de kompenzálni kell. Akkor alakítsák át az önkormányzati finanszírozást, kapjanak az szja-ból adott összeget, támogassák a vállalkozásokat máshogy, de most egyik pillanatról a másikra „kihúzzák a fenekünk alól a széket, egész egyszerűen megdöbbentő”.

Nem a polgármesternek lesz rosszabb a helyzete, hanem azoknak az embereknek, akik rájuk vannak bízva, akiknek kötelezően kell szociális, egészségügyi és kulturális szolgáltatásokat biztosítaniuk, ezeket nem fogják tudni teljesíteni – monda Gémesi György.

Kiemelte azt is: tavasszal kormányzati egyeztetésen azt mondták több minisztérium illetékesei is, amikor rákérdeztek, hogy mi re készüljenek, hogy nem lesz újabb kormányzati elvonás. Hiszen még mindig az előzőnek a hatásait érzik, elbocsájtások, visszafogott fejlesztések miatt. És most mégis jön az újabb bejelentés.

Nagyon leegyszerűsítve, politikai megközelítésből azt mondta: ez sajnos politikai játszma, a hétvégén lezárult az előválasztás, polgármester lesz a miniszterelnök ellenfele, az összellenzéki jelölt a következő választáson, akkor „adjunk nekik még egyet, hadd fájjon”.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. Kiemelt kép: MTI/Varga György

Esti gyors
2021. október 21., csütörtök 18:25
Műsorvezető: Kárpáti János