„Klubrádió“
Utópia

Filozófiai kérdés, hogy mitől erdő az erdő

21/05/2019 15:27

| Szerző: Klubrádió

Az egyik nagy ökológiai koncepció szerint az erdő szuperorganizmus, amely társulásként, közösen reagál a változásokra, a másik megközelítés pedig azt mondja, hogy minden faj a saját igényei szerint alkalmazkodik a viszonyokhoz, interakcióba lépnek ugyan, de viszonylag laza közösséget alkotnak – erről volt szó az Utópiában.

2019. május 21. Utópia (2019/21. heti adás)
26:53
00:00
Főleg fás szárú fajokból álló növényközösség, amelynél a fák záródása eléri a 20-30 százalékot, függőleges méretük pedig a mellmagasságot – adta meg az erdő pontos meghatározását Ódor Péter ökológus, aki munkaidejében az erdővel kapcsolatos kutatási kérdéseket fogalmaz meg, az ebből fakadó eredményeket pedig nem csak az erdőgazdaságok használhatják, azoknak szélesebb társadalmi haszna is lehet. 

Az MTA ökológiai kutatóközpontjának tudományos tanácsadója arról is beszélt: egy görögnek vagy egy, a tajga és a tundra határán élő embernek egészen mást jelent az erdő, mint egy közép-európainak, aki hozzászokott, hogy körbeveszik a fák. Sőt, a természetes erdő sokszor nem úgy néz ki, ahogy egy szép százéves bükköst elképzelünk, mert emberi tevékenység nélkül, például természeti katasztrófák (jég, tűz, szél) miatt is kipusztulhat az élőhely nagy része, és ez esetben észre se vesszük, hogy erdőben járunk.

 
(kép: Pixabay)
 


Arra a kérdésre, hogy ökológiai szempontból hányféle erdő van Magyarországon, Ódor Péter úgy válaszolt: élőhely-osztályozási rendszer szerint legalább húsz-harminc, attól függően, hogy milyen fafajok alkotják, de számítanak az élőlények, a termőhely, a fák életkora és a domborzat is. Két nagy erdőzóna van, az országban, az első egy erdő-sztyepp átmenet, ez jellemzi az alföldi területeket, a másik pedig a zárt, lombos erdők zónája, a cseres tölgyesek, gyertyános tölgyesek és bükkösök.

Arról is beszélt, egyáltalán milyen szerveződésnek tekinthető az erdő. Az egyik nagy ökológiai koncepció szerint az erdő szuperorganizmus, amely társulásként, közösen reagál a változásokra, a másik megközelítés pedig azt mondja, hogy minden faj a saját igényei szerint alkalmazkodik a viszonyokhoz, interakcióba lépnek ugyan, de viszonylag laza közösséget alkotnak. A két nagy koncepció közül szerinte egyiket se lehet teljes mértékben elfogadni, de mindkettőben vannak jó megfigyelések. Tulajdonképpen azt is lehet mondani, az, hogy mitől erdő az erdő, filozófiai kérdés.

Arról az elméletről, mely szerint fák védik egymást, Ódor Péter azt mondta, felesleges antropomorf tulajdonságokat társítani hozzájuk, ugyanakkor gyökereik sokszor összekapcsolódnak egymással a föld alatt a mikorrhiza, vagyis a fák tápanyagfelvételét segítő gombafonalakból álló szövedék révén. 

(címlapi kép: Pixabay)

Az adást a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg!

Utópia
2019. május 21., 19 óra
Műsorvezető: Neuman Gábor