Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete
Furcsán hangozhat, de ettől még tény, hogy Európa legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi szervezete nem volt felkészülve ilyenfajta belső bomlasztásra és cinikus árulásra, amit Orbán Viktor és Szijjártó Péter bemutatott.
Szegények – Szénási Sándor jegyzete
Amikor a görénykurzus névadója a kampányban elismerte, hogy elvesztette a nagyvárosokat, az értelmiséget, és a középosztály javát, akkor ez már régi igazság volt, és ez látszott is a Fidesz kommunikációján. Emlékszünk arra a borzongató emoji-kampányra, amelyhez már olvasni sem kellett tudni, a sárga arcok hangulatjelei dühöket, félelmeket, vagy éppen boldogságot irányítottak az ellenfelekkel szemben, az utóbbit viszont a Fideszre természetesen. Hogy az üzenet még érthetőbb legyen, az ellenzék biztos megítélése érdekében szarkupacokat ábrázoló emojikat, és hányással küzdőket is bevetettek. Még, vagy megint, most is ott vannak a falakon.
Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.
Mészáros a börtönben is keres - Dési János jegyzete
Az "épít magának" esetünkben annyit tett, hogy a „Mészáros“ nevű fényvisszaverő felület egy igen jelentős közpénzes melóba tenyerelt bele megint.
Ne sprashivay! - a külügyminisztérium darálójának nyílt levele Selmeci János jegyzetében
Négy különböző munkakör képviselője volt az asztalnál: egy miniszter, egy államtitkár, egy irodavezető és egy orosz gyártmányú iratmegsemmisítő. A miniszter, az államtitkár és az irodavezető székeken foglaltak helyet, az iratmegsemmisítő az asztalon darált. Elfogtam a nyílt levelét.
Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
Felvilágosítás – Józsa Márta jegyzete
3/12/2023 12:06
| Szerző: Józsa Márta
Mindannyian látunk-olvasunk-hallunk a nemzetközi médiában olyan eseteket, amikor a tájékoztatásunkért is fizetett politikusok válaszolnak a számukra akár kellemetlen, vagy nagyon kínos kérdésekre is. Unortodoxiában persze nem is várunk már el ilyeneket. Józsa Márta jegyzete az Útszélen című műsorból.
Egy videó jutott eszembe, kollégák próbálták meg nemrég megkérdezni Rogán Antal propagandaminisztert valamiről, ő pedig röviden, pacekban közölte, hogy nem nyilatkozik most sem és máskor sem kormánypárti sajtónak, mert az a kormány vesztét akarja.
Természetesen mindannyian látunk-olvasunk-hallunk a nemzetközi médiában olyan eseteket – mindennaposokat – amikor a tájékoztatásunkért is fizetett politikusok válaszolnak a számukra akár kellemetlen, vagy nagyon kínos kérdésekre is. Unortodoxiában persze nem is várunk már el ilyeneket, ahogy azt sem, hogy ha bárki feltár valamit nagy munkával és erőfeszítésekkel, annak lesz valami következménye. Hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság ilyenkor tenné a dolgát. Valaki szégyellné magát, legalább. Holott ennek a Rogán által oly mélyen lenézett szakmának is megvolna a maga feladata: az, hogy felhívja a figyelmet azokra az ügyekre, amelyek nagyon nincsenek rendjén.

Például arra, hogy ha manapság a szexualitásról Magyarországon a gyerekek az ő védelmük érdekében kizárólag homofób kormányplakátokról értesülnek. No meg a könyvek fóliája hívja fel a figyelmüket valamire, amit azután nincs aki megmagyarázzon nekik. Mert mondjuk gyakorlatilag megszűnt a szexuális felvilágosítás az iskolákban, nincs ember, nincs civil szervezet, amely vállalná, hogy bemegy egy osztályba és válaszol a gyerekek kérdéseire. Mert attól tart, hogy bilincsben viszik el onnan. De már eleve be sem jut, mert az igazgató nem meri vállalni a felelősséget. A Klebersberg Központoktól pedig épp annyira nem várjuk, hogy törődjenek a gyerekeink pszichés egészségével mint a mindennek ura rendőrminisztertől. Tudunk holott olyan példákat mondani, ahol egy tényfeltáró cikk kapcsán elindult valamilyen társadalmi párbeszéd. Ahol az abuzálót rendőrök vizsgálják, és ahol el meri mondani őszintén egy tanár, hogy melyek a társadalmi tanulságai és következményei az évtizedes elhallgatásnak. Egy csíkszeredai ügyre gondolok most, egy sokáig abuzáló tanárra, egy bátor tényfeltáró újságíróra és egy, az összefüggéseket világosan értelmező pedagógusra. Persze nem a NER mostani határai között történt mindez, de amúgy volt már ilyen, és történhetett volna.
De jó példa ez a történet arra, hogy az Orbán-rendszer a történelmi határok felé nagyon is átjárható: a bántalmazó töritanár az ügy kirobbanása után azonnal kapott állást. Egy, a magyarországi adófizetők pénzéből odatelepített fociakadémián.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című műsorunk 2023. november 30-i adásában hangzott el.

