Esti gyors

Falus András: Harmadik oltás kellhet azoknak az időseknek, akik Sinopharmot kaptak

4/05/2021 22:47

| Szerző: Klubrádió/szg

Falus András immunológus professzor szerint a WHO nagyon udvariasan fogalmazó, Sinopharmról szóló jelentése alapján át kellene alakítani az oltási programot úgy, hogy ezzel csak 60 éven alul oltsanak, és a 60-on felüli, két oltást kapott embereket egy újabb oltásban részesítsék. Közben pedig tömeges vizsgálatot kellene elvégezni, és megmérni körükben az ellenanyag-szinteket. Falus Ferenc volt országos tiszti főorvost szintén erről a témáról kérdeztük, ő azt mondta: a kormánynak meg kellett volna engednie, hogy az OGYÉI vizsgálhassa a Sinopharmot.

Megkérdőjelezhető a Sinopharm kínai vakcina hatásossága idős embereknél az Egészségügyi Világszervezet kedden napvilágot látott jelentése alapján. A WHO nem új eredményeket közölt, hanem korábban már publikált adatokat tekintett át és értékelt. Az állásfoglalásuk nem jelenti azt, hogy a Sinopharm biztosan hatástalan lenne az időseknél, arról meg egyáltalán nincs is szó, hogy esetleg ártalmas lenne. Viszont az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján nem lehet meggyőzően kijelenteni, hogy 60 év felettieknél is hatásos az oltás. Magyarországon elsősorban pont a 60 év felettieket oltották ezzel a szerrel, az eddig beadott Sinopharm vakcinák 93 százalékát ez a korosztály kapta – hívja fel a figyelmet a 444.

2021. május 04. Esti gyors / részlet, Falus András (21.05.04.)
08:25
00:00

Falus András
immunológus professzor is osztja az Egészségügyi Világszervezet óvatosságát ebben az ügyben. Az Esti gyorsban mondta: hallatlanul udvarias az említett szöveg, nem azt írják, hogy valami jó vagy rossz, hanem hogy „kevésbé vannak meggyőződve” vagy „nagyon kevés bizalmuk annak kijelentésében, hogy…”, tehát rendkívül jogászi nyelven, támadhatatlanul, de egyértelműen fogalmaz a jelentés. Amelynek üzenete, hogy 60, de különösen 70 éven felül a Sinopharm két dózisa olyan eredményességgel jelentkezik csak, ami nem zárja ki, hogy az ilyen idős emberek megbetegedjenek. Ennél (60 évnél) fiatalabbaknál viszont kijelentik, hogy „nagyon alacsony bizalmuk van abban”, hogy ez veszélyes lenne és ne védené meg az embereket a covidtól.

Tehát ez figyelmeztetés, és néhány hete egy kínai tudós, az ottani egyik központi fertőzéskutató intézet vezetője szintén felhívta a figyelmet, hogy nem ad elég védettséget a két oltás bizonyos életkoron felül – jegyezte meg.

Koronavírus - Oltás Miskolcon
 
Miskolc, 2021. április 28. Kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinák Melika Izabella háziorvos miskolci rendelőjében 2021. április 28-án. Fotó: MTI/Vajda János
 

Egyértelműen az az üzenet (de lehet, hogy ezt meg kell erősítenie az európai uniós vagy az amerikai szakhatóságnak – fűzte hozzá), hogy a Sinopharmhoz járjon határozott életkori javaslat, tehát 60 éven alul adják, felette inkább ne. Ez nem azt jelenti, hogy minden 60 éven felüli ember megbetegszik, ha a vírus eléri az oltás után, hanem azt, amit már más vizsgálatok is kimutattak, hogy ilyen korú emberek bizonyos százalékánál nem jelennek meg antitestek.

Falus András hangsúlyozta: nagyon gyorsan kivitelezhető, tömeges vizsgálatot kellene elvégezni a nyilvántartás alapján, hogy kik kaptak két dózis Sinopharmot, és megnézni náluk az ellenanyag-szintet. Eközben pedig az oltási programot átalakítani úgy, hogy ezzel csak 60 éven alul oltsanak, és a 60-on felüli, két oltást kapott embereket egy újabb oltásban részesíteni. Szerinte a Sinopharm is jó harmadik oltásra, de felvetődött a tudományos szakirodalomban az oltóanyagok kombinálásának lehetősége; akár a Pfizer is jó lenne megerősítő oltásnak – vélekedett a szakértő.

A teljes beszélgetést a lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Esti gyors
2021. május 04., kedd 18:15
Műsorvezető: Hardy Mihály

 

 

 

A vakcinálás csak egy eszköz

2021. május 04. Megbeszéljük - részlet 21.05.04. Falus Ferenc
20:09
00:00

Korábban a Megbeszéljük adásában Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos azt mondta, hogy sajnálatos módon a kormányzat nem engedte meg az OGYÉI-nek, hogy megvizsgálja a Sinopharm vakcinát. Falus Ferenc úgy véli, hogy a kormánynak legalább azt a gesztust meg kellett volna tennie, hogy bocsánatot kér a 60 éven felüliektől, de erre eddig hiába vártak.

Mint mondta, a vakcinák és a védelem működése olyan, mint a svájci sajt, bármennyire is egybefüggő, bizonyos lyukak maradnak. Hozzátette, minél több "sajtlapot" teszünk egymás mellé, annál tökéletesebb a védelem. Ilyen sajtlap a vakcináláson kívül a maszkviselés, a távolságtartás, és a fertőtlenítés.

A teljes beszélgetést a lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Mészáros János

Megbeszéljük...
2021. május 04., kedd 16:00
Műsorvezető: Bolgár György