Havasi Bertalan legyen a Fidesz elnöke! - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük meg a mezőnyt! Orbán Viktor trash celebként sodródik a nyilvánosságban. A bukott miniszterek úgy állnak Magyar Péterrel szemben, mint középiskolás színjátszókör a Broadwayn. A nagy harcosok eltűntek.
Sulyok bűnei - Dési János jegyzete
Sulyok Tamás a Fidesz embere. És nemcsak mióta köztársasági elnök lett, hanem előtte alkotmánybíróként, az Alkotmánybíróság vezetőjeként is.
Aszály – Józsa Márta jegyzete
Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.
Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.
A "Szia, Bálint"-korszak vége – Selmeci János jegyzete
Nem voltam még nem Orbán-rendszerben újságíró, de a feladat talán nem változott olyan sokat. A lelkesedés magánügy, a kritika, a kétkedés és a valóság feltárása viszont kötelesség.
Metszőolló és vadhajtások - Hardy Mihály jegyzete
Tartok tőle, hogy a dossziék egyszerre lesznek hatalmasak és hiányosak – az Orbán-diktatúra összes hagyományát követve.
After – Szénási Sándor jegyzete
O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.
A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete
Az akció rituális volt, jól megtervezett. Magyar szobáról szobára varázstalanította az egykori főhadiszállást. Deszakralizált, mondhatnók. A "minisztériumok éjszakája", ahogy elnevezte az akciót, Rogán egykori birodalmában folytatódott a szomszéd épületben. Összefoglalom: egy ötcsillagos szállodát képzeljenek el, a világ egyik legszebb panorámájával, még a menzáról is.
Beszámolni az igazi Magyarországról is - Dési János jegyzete
1/09/2025 18:03
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A mai Magyarországon akadnak sokan olyanok, akik próbálják a nemzet becsületét megmenteni. Akik nem akarják, hogy még egyszer azt kelljen valakinek írnia, hogy a "legpocsékabb nemzet".
Az orbáni vircsaft ma nyíltan, kihívóan, pökhendien a putyini háborús diktatúra támogatója és szövetségese. Már régen nem faló, hiszen itt már az egész ménes nyíltan nyihog a szabad világ képébe. Fontos kérdés, miként és miért lehet ide eljutni pillanatok alatt a „Ruszkik haza!”-tól – a zsarolástól, a vesztegetésen át, a legalább mi diktátorok tartsunk összé-ig – számtalan válasz lehetséges –, ahogy ezek keveréke is. Egyszer talán ez is kiderül, de most nem ez, hanem a következmények a lényeg.
Jó ideje nem csak arról van már szó - pedig az is éppen elég szégyen már önmagában –, hogy az Európai Unióban, vagy más nemzetközi fórumokon az orbáni hatalom nyíltan az orosz érdekek mellé áll. Demonstratívan putyinista, annyira, hogy az a Holdról is látszik. Ráadásul folyamatosan provokálja a szabadságáért, életéért küzdő Ukrajnát. A száz és százmilliárdokból kitömött lelketlen propaganda médiájukkal szintén az ukránok ellen uszítanak. (És ezeknek a száz és százmilliárdoknak csak egy részét lopják el, pedig minél több menne belőle, akár Mandinerből is, a Hatvan- és Hetvenpusztákra és jachtokra, sokkal jobban járnánk.) És ennek a lelketlen uszításnak értelme talán az, hogy ha egy szép pillanatban amikor már nem a saját hazug közvélemény-kutatásaikat hiszik el, hanem szembenéznek a valósággal, akkor mi van. Persze, lehetnek hibátlan demokraták és elegánsan veszik a kalapjukat és a következő években ellenzékből próbálnak a haza üdvére tenni. De az is lehet, hogy gengszterek maradnak, mint eddig és megpróbáljak erővel megtartani a rablóbanda hatalmat. Ehhez pedig milyen jól jönne egy kis ukrán támadás, robbantás, határsértés, vonatkisiklatás, eltévedt drón (jaj, pont Hadházyt találta el) és a többi. És ha a saját szavazóiknak már sikeresen beadták előre, hogy az ukránok milyenek, akkor talán könnyebben elhisznek még effélét is. Mert ahhoz sok ész nem kell, hogy Ukrajnának, mint púp a hátára kell még egy, akármilyen gyenge ellenség, pláne ha az NATO és EU tag - már amennyire. Feltéve, de meg nem engedve, ha egy ilyesmi bekövetkezne, akkor az csak orosz érdek lehet. Ráadásul az oroszoknak van erre apparátusa, technológiája, gyakorlata.
Az ukránok mai gyalázása akár ezt készítheti elő. Ennek próbáltak megágyazni a szuverenitásvédelminek nevezett III./III-as listázásokkal, fenyegetésekkel, a maradék szabad sajtó tönkretételének kísérletével.
„Hullarablók lettünk. A legpocsékabb nemzet” – írta végső elkeseredésében egy miniszterelnök, amikor már semmit nem tudott tenni, amikor Magyarországot történelme legsúlyosabb tragédiájába rántotta.
Ám a mai Magyarországon akadnak sokan olyanok, akik próbálják a nemzet becsületét megmenteni. Akik nem akarják, hogy még egyszer azt kelljen valakinek írnia, hogy a „legpocsékabb nemzet”. Azért dolgoznak, hogy kiderüljön, akadnak itt józan gondolkodású, segíteni vágyók. Akik megmutatják, hogy létezik az a Magyarország is, amelyik tudja, hogy hol kell állni, kin kell segíteni.
Kedd reggelenként ezért itt a Klubrádióban, a Reggeli Gyorsban olyan szervezeteket mutatunk be, amelyek az orosz invázió áldozatain próbálnak segíteni. Van, aki Kárpátalján magyar óvodát hoz létre, magyar könyvtárat épít, más orvosi segítséget nyújt a rászorulóknak, felszerelésekre gyűjt vagy éppen a menekült gyerekek iskolai oktatását segíti szervezni. Mert tudnia kell a világnak, hogy ilyen is van. Az orbáni Magyarországon létezik egy szabad világ is.
A Klubrádiónak pedig közszolgálati feladata, hogy beszámoljon erről az igazi Magyarországról is.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2025. szeptember 1-jei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra)

