Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
A problémamegoldás bajnokai – Herskovits Eszter jegyzete
3/04/2025 18:03
| Szerző: Herskovits Eszter/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Így megy ez, a kormány gondot észlel, jön, intézkedik, és minden problémánk elillan, igaz, jó mélyre besöpörve a szőnyeg alá, de akkor is.
Sajátosan kezeli a szegénység elleni küzdelmet a kormány: a KSH – mondjuk ki nyíltan – adatokat kozmetikáz, mit kozmetikáz, egyenesen téved, de akkorát, hogy a Holdról is látszik.
Példának okáért 322 olyan egyfős háztartást találtak, amelyiknek a jövedelme hét tizedesjegyre megegyezett egymással. 322-t. Nagy fejtörést nem okozott a kutatóknak, hogy arra jussanak: itt valami nem stimmel.
De említhetnénk azt is, hogy a friss KSH kutatás, vagy valami hasonló szerint 2015 és 2020 között 63 százalékkal esett a gyermekszegénység aránya. Jól hangzik, ugye? Csupán egy apróbb hiba adódhatott a számításban: a halmozottan hátrányos és hátrányos helyzetű gyerekek száma ennél jóval kisebb arányban esett vissza. De a KSH nem keresi a csomót a kákán: a kutatók kérdésére azt válaszolták, hogy szerintük ez így rendben van.
Meg hozzátették, hogy idézem: a rosszindulatú interpretációt, a hangulatkeltést, az intézmény hírnevének rontását jogilag vizsgálhatja a hivatal.
Hagyjuk is hát abba a hangulatkeltést, nézzük inkább, hogy milyen jól alakulnak a KSH szerint a szegénységi mutatók, hogy mennyien lettek hirtelen, egycsapásra nem is annyira szegények, épp csak kicsivel a szegénységi küszöb felett vegetálnak ugyan, de a kis öröm is öröm. Aki pedig másképp érez, annak javaslom, tekintse meg a KSH számait, és meggyőződhet arról, hogy mennyire nincs igaza.
Tegyük hozzá, ez a típusú, a maga módján feketeöves problémamegoldás eddig sem állt túlzottan távol a kormányunktól, lásd, ha büntetjük a hajléktalanokat, máris letudtuk a hajléktalankérdést, ha ész nélkül szigorítják a drogtörvényt, nem lesz drogprobléma se. Bár utóbbi esetében konkrét számok bizonyítják, hogy a Fidesz-kormány ideje alatt súlyosbodott a droghelyzet, de ezt most hagyjuk is, igazán nem szeretnék rosszindulatúan interpretálni.
Az óvónőhiányra szintén – hogy is fejezzem ki magam hangulatkeltés nélkül – kiváló megoldást jelentett, hogy már diploma nélkül, egy-két éves képzéssel el lehet helyezkedni óvodai nevelőként, ráadásul pont annyi pénzért, mint amennyit a diplomás kollégák kapnak.
Sorolhatnám még a példákat térdre kényszerített inflációról, ami valahogy térden állva is igen magas maradt, árrésstopról, amivel ugyan valóban térdre kényszerítették a kisboltokat, de elvétve akadnak még a polcokon megvásárolható termékek, amelyek olcsóbbak, főleg a többi termék többségéhez képest, mert azok meg jóval drágábbak.
Így megy ez, a kormány gondot észlel, jön, intézkedik, és minden problémánk elillan, igaz, jó mélyre besöpörve a szőnyeg alá, de akkor is. Varázslatos.
Herskovits Eszter jegyzete a 2025. április 3-ai Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
