A bal és jobb fogságában

Ungváry Rudolf szerint a bal- és jobboldaliság a modern euroatlanti politika alapvető kategóriái, amelyekről feltételezi, hogy  „soha nem fognak eltűnni a politikai létből”, mert az egyensúly fenntartásának szerepét töltik be egy bonyolult társadalmi rendszerben. Úgy látja, hogy ezeknek nincs örökérvényű tartalmuk, mindig az adott korszak tölti meg őket, de demokratikus keretek között mindkettő legitim.

A magyar helyzetben azonban a fogalmakat szerinte elferdítette a történelem: „se a DK, se az MSZP nem volt igazi baloldali párt”, inkább a népköztársasági szélsőbal hagyományait vitték tovább, így a magyar baloldal sosem tudott olyan demokratikus szociáldemokrata irányzattá válni, mint Nyugat-Európában.

Ungváry különösen élesen fogalmaz a jelenlegi rendszerrel kapcsolatban. Úgy látja, hogy az Orbán-rendszer „szélsőjobboldali, fasiztoid” berendezkedés, amely a demokrácia látszatát használja arra, hogy lebontsa a valódi demokratikus garanciákat, és leválthatatlanná tegye magát. A „se nem jobb, se nem bal, hanem magyar” típusú szlogenek mélyében jellegzetesen a szélsőjobboldali gondolkodás nyomait látja, amely relativizálja a bal–jobb különbséget, miközben a vezérelvű, tekintélyelvű, kirekesztő logikát természetesnek fogadtatja el. A baloldaliság jövőjét nála egy új, a régi mintáktól elszakadó, demokratikus baloldal megjelenése jelenthetné, amely hasonló szerepet töltene be, mint az Adenauer-korszak után megerősödő német szociáldemokrácia.

Földes György óvatosabban bánik a történelmi ítéletekkel. Nem fogadja el, hogy az 1945–89 közötti korszakot egyszerűen „kidobjuk” a történelemből, mert – mint mondja – „megfosztanánk a magyar társadalmat attól, hogy azt a világot lakható világnak tekinthesse, legalább is amennyire az élhető volt”. Emlékeztet arra, hogy 1956 után lényegesen módosult a rendszer, és a rendszerváltás után az MSZP demokratikus körülmények között, szabad választáson nyert nagy többséget, azzal a felhatalmazással, hogy és megpróbálja a jóléti szocializmust megvalósitani. Szerinte ez nem egyszerűen ráerőltetett fantazmagória, megvalósithatatlan ábránd volt, hanem valós társadalmi tapasztalatok és igények folytatása.Földes saját pozícióját úgy jelöli meg, mint aki valaha „demokratikus szocializmust szeretett volna”, de ma már látja, hogy ez a projekt történelmileg kudarcot vallott.

A jelenlegi baloldali vákuum okait Földes abban látja, hogy az utóbbi évtizedek baloldali pártjai a „mindig vesztesek oldalára” álltak, és képtelenek voltak koalíciót építeni a progresszív társadalmi csoportokkal. Rámutat: külön kell választani a pártszimpátiát, a politikai szimpátiát és a társadalmi értékrendet.

Úgy véli, hogy a Tisza szavazói között sokan baloldali értékrendűek, akik „különben nem utálták volna meg ennyire a Fideszt”, de nem találtak másik hiteles pártot, ezért vándoroltak át egy deklaráltan „se nem jobb, se nem bal” formációhoz. 

Abban mindkét megszólaló egyetért, hogy a bal- és jobboldaliság fogalmai nem szűntek meg, csak használhatatlanná váltak a mai magyar politikai térben. A baloldalt kompromittálta az államszocialista múlt és a rendszerváltás utáni neoliberális gyakorlat, a jobboldalt pedig az, hogy az utóbbi évtizedben a „fasiztoid” vonások felé csúszva lebontotta a demokráciát.

A jelen fő kérdése így nem az, hogy ki nevezheti magát bal- vagy jobboldalinak, hanem hogy lehet-e olyan új politikai formációt teremteni, amely hitelesen képviseli a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a szabadság egyszerre vállalható programját.

Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)