Imádság megfáradtaknak
Kárpáti Iván kollégánk a hírszerkesztőségből egy József Attila-verssel kíván boldog és békés ünnepeket.
Kárpáti Iván kollégánk a hírszerkesztőségből egy József Attila-verssel kíván boldog és békés ünnepeket.
Színésznők énekelték el közösen Weöres Sándor A célról című versét, hogy kiálljanak a Színművészeti és a játék szabadsága mellett. Fullajtár Andreát kérdeztük a kulturális törvényről.
Kéri László politológus szerint akár részt vesz Orbán Viktor a kampányban, akár nem, sebezhetővé vált a Fidesz-rendszer. A fiatalok eltávolodása minden olyan pártot fenyeget, amely csak a lojalitásra épít. Szerinte a magyar politikai élet 25-30 évente újul meg, ilyen utoljára a Fidesznél történt és már eltelt ez az idő.
A Klubrádió hallgatói is milyen sokat segítenek az Igazgyöngy Alapítvány védencein vagy az SOS gyerekfalu lakóin – és a sor még hosszan folytatható lenne. Szóval azért nincs minden veszve.
Idén komoly fejtörést okozott a gazdaságban a britek kiválása, és ez így lesz még egy ideig. Meghatározó lesz az amerikai elnökválasztás is. Idehaza pedig gyengül a forint.
A Politikatörténeti Intézetnek úgy tűnik, mennie kell a Kúria épületéből. Földes György ügyvezető igazgató szerint ez is része az értelmiség kalodába zárásának.
7,5 millió forint gyűlt össze a Klubrádió és az Igazgyöngy Alapítvány akciójában mélyszegénységben élő gyerekek, családok megsegítésére. 2200 gyerek kap ajándékot.
Ilyenkor az ünnepek táján érdemes nemcsak embertársainra gondolni, de az állatokra is. A Tűréshatárban az ember-állat kapcsolatot jártuk körül vendégeinkkel.
A demokrácia salakjának nevezett ellenzékieket Kövér László, de emlegetett nyilasokat, kommunistákat is. Az érintettekben nincs gyűlölet, legfeljebb megvetik a házelnököt.
Budapest bizonyos kerületei, illetve az agglomeráció települései egyszerűen megteltek. Szinte lehetetlen már közlekedni. A megoldás nem könnyű és nem egyértelmű.
Gőzerővel folyik Magyarországon is a robotizáció, legalábbis a nagy cégeknél, ami bizony elbocsátásokkal jár. Mi lesz ebből, és mi lehet a megoldás?
Pokoli év Európa előtt. Egy hónap menekülttáborban tévedésből. Orbán illiberalizmusa. A magyar légierő egzotikus úticéljai. Nemzetközi lapszemle Csernyánszky Judittal.