Szakértő: „Túllő a célon” a koronavírus?
Annyira sok embert fertőz meg a vírus, olyan nagy számban kell sokszorosítania magát, hogy ettől gyengülhet - mondta Falus András akadémikus.
Annyira sok embert fertőz meg a vírus, olyan nagy számban kell sokszorosítania magát, hogy ettől gyengülhet - mondta Falus András akadémikus.
Ungváry Krisztián szerint Magyarország nem vesztette el teljesen a szuverenitását a német megszállással, sok ember elvesztette viszont a becsületét.
Tegnap elindult Vesztegzár - veletek vagyunk című műsorunk, mely lelki támogatást igyekszik nyújtani mindazoknak, akik most otthon vannak. Az adás minden hétköznap este 8 és 10 között jelentkezik.
Eljött a tűzszünet ideje. A rendszer ugyanis most szembesül azzal, hogy ha eredményt akar elérni, meg kell tagadnia önmagát. Lomtalanításkor megszabadultak azoktól a bizonyos fékektől és ellensúlyoktól, elzárták magukat az ellenvéleményektől. Újraosztották a javakat és a döntési jogosultságokat. Most mutassák meg, hogy használható-e bármire az illiberális rezsim.
Még a múlt héten (március 13-14.) készített közvéleménykutatást a HVG számára a Medián a koronavírus helyzetről, hogy mit gondolnak a magyarok a járványról, illetve annak kezeléséről. Hann Endre nyilatkozott nekünk a vizsgálatról.
Vámos György: Még soha ekkora forgalom nem volt az élelmiszerboltokban és a kereskedelmi dolgozók "pokoli munkát végeznek".
Akár tíz-tizenötszörös lehet a különbség a kimutatottan koronavírusus betegek és a megfertőzöttek között, hiszen az érintettek akár 80 százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
"Egyedül nem megy" - és ezt elmondhatják a csütörtöki Ötös vendégei is.
A koronavírus miatt csak nem állhat le az élet, amire -orosz vélemény szerint- jó példa, hogy Szijjártó Péter mégiscsak elutazott Moszkvába. Nemzetközi lapszemle.
Csütörtök reggel kezdenek dolgozni az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok, péntektől az utcákon is megjelenik a honvédség.
Három-négy éve tart egy digitális oktatásfejlesztési folyamat nagyon komoly összegekkel, sok milliárd forintból, de ennek semmilyen eredményét nem látni.
Bezárnak az autógyárak, 50 kilométeres a sor az osztrák határon, egy ideig nem kell fizetnünk a hiteleink törlesztőrészleteit. És ez még nem minden.